in , , ,

Önkormányzati választások: zászlót bontott az MSZP

Elsőként a július végén elhunyt Kiss Péterre, mint a baloldal egyik legjelentősebb politikusára emlékezett Földesi Zoltán azon a kampánynyitó rendezvényen, amin a szocialisták bemutatták az október 12-i önkormányzati választásokon induló csapatukat. A jelentős eseményre eljött Varga Zoltán, az MSZP Békés megyei elnöke, korábbi önkormányzati miniszter, a párt megyei listájának vezetője is.

– Tudjuk, hogy erősek az ellenfeleink, tudjuk, hogy a város nagyon sok eredményt tud felmutatni. Mi a részei voltunk az elmúlt időszak politizálásának itt helyben. Hála Istennek Szarvasra nem volt jellemző az az időnként már elviselhetetlen belpolitikai megosztottság, amit elsősorban a Parlamentben látunk, meg a kormányzó erők részéről szerte az országban. Mi tudtunk sok értelmes célért összefogni az elmúlt időszakban. Nyilván van egy sor dolog, amit mi másként csinálnánk. El fogjuk majd mondani az elkövetkező napokban, hetekben, hogy mik azok pontok amiket mi másképp végeznénk – mondta Földesi Zoltán, a szarvasi szocialisták első embere, majd körzetenként bemutatta a képviselő-jelölteket: 1. sz. vk. jelölt Földesi Zoltán, 2. sz. vk. jelölt Ruzicska Andor, 3. sz. vk. jelölt Pusztai János, 4. sz. vk. jelölt Urbán Lászlóné, 5. sz. vk. jelölt Pigler Istvánné, 6. sz. vk. jelölt Kozák Imréné, 7. sz. vk. jelölt Rejtő József, 8. sz. vk. jelölt Králikné Molnár Anna. A Szarvasi lista első három helyezettje Földesi Zoltán, Rejtő József és Kozák Imréné lesz.

Varga Zoltán elmondta, hogy néhány fontos elvi döntés mentén készültek a választásra: a településeken levő helyi szervezetek szabad kezet kaptak a döntések meghozatalában, a Magyar Szocialista Párt önállóan állít területi listát. Nem kötnek kompromisszumot a kormányzó pártokkal, valamint tilos a Jobbik jelöltjét támogatni. Minden más esetben a helyiek döntik el, hogy egy párton kívüli, pl. független jelöltet támogatnak, hiszen ott ismerik igazán, hogy az a jelölt összeegyeztethető-e a párt filozófiájával. A helyiek önállóan állítottak képviselő-jelölteket és listát, valamint polgármester-jelöltet, aki 2014-ben Földesi Zoltán lesz.

Több településen lesz a demokratikus oldalnak közös polgármester-, ill. képviselő-jelöltje, pl. Gyulán, de ellenpéldaként Orosházát említette, ahol a szocialisták önállóan indulnak és mérettetik meg magukat.

A szocialista párt megyei listájának első öt helyezettje, Varga Zoltán, Puhár László, Pákozdi Gábor, Baji Lajos és a szarvasi illetőségű Kozák Imréné.

– Abban bízom, hogy tisztes eredményt fognak elérni itt a helyi szocialisták. Persze tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, nyilvánvalóan reálisan kell látni a helyzetünket, de azt gondoljuk, hogy ezek a munkák, amiket most a jelölés kapcsán el tudunk indítani, az elkövetkező időkben be fog érni, és lehet ha nem is most, hanem a következő ciklusokban biztos másképpen fognak alakulni a dolgok.

A kampánynyitó második részében a jelöltek közül megszólalt néhány szocialista, valamint bemutatkozott Czesznak János Csabacsűdről, aki szintén felvázolta, hogy mit csinálna másképp a településén.

– A szarvasiak számíthatnak ránk, mi számítunk az önök ajánlására és szavazataira – fejezte be a kampánynyitó rendezvényt Földesi Zoltán.

Vélemény, hozzászólás?

Újabb milliók cigányintegrációra

Túl a Csodaszarvason: színházról Dósa Zsuzsával és Varga Viktorral