in ,

A mese bűvöletében

Kötelezővé kellene tenni a mindennapi meseolvasást a gyerekeknek – ezt vallja Tímárné Hunya Tünde. A főiskolai docens ugyanis azt tapasztalja, nem időben és nem megfelelő meséket olvasnak a szülők csemetéiknek. Ebben a kérdésben igyekezett iránytűként szolgálni október 16-án, a Szarvasi Városi Könyvtárban.

– A gyermekek nem mese, hanem vershallgatóként születnek – magyarázza. Ez azt jelenti, hogy már újszülött korban érdemes nekik ritmikus szövegeket mondani, ill. énekelni. Ez készíti elő a következő szakaszt, a meseolvasást. Javasolt először mesemondókákkal kezdeni, később Móricz Zsigmond verses meséivel folytatni. A nagyobbnak már elővehetik a szülők a magyar népmeséket vagy egy-egy, kellően megválogatott műmesét.

Az óvodai nevelés országos alapprogramja tartalmazza, hogy kötelesek az óvónők mindennap mesélni. Ennek ellenére mindez a legtöbb családban nem jelenik meg. Pedig – ahogy mondja – minden gyermeknek joga lenne magához venni minden délutáni és esti alvás előtt a maga „meseadagját”. Ez megalapozgatja a jó szülő-gyermek kapcsolatot és ez a rítus vezet a nyugodt, békés alváshoz is.

A gyermekkönyvtárban több mint 10 anyuka és gyermek gyűlt össze. Akadtak, akik színeztek, mások a játékokkal ismerkedtek, egy-két apróság pedig már a keménykötésű könyveket lapozgatta. Barbara 17 hónapos kislányával, Hannával érkezett, akinek egészen kis kora óta mondókázik és énekel.

– Szerintem a szókincsfejlesztéshez elengedhetetlen a mese – hangsúlyozza. Kiteljesedik tőle a gyermekek fantáziája, javul a fogalmazói készségük, a jövőben pedig ezek a pozitív történetek segítenek nekik eligazodni a világban. A fiatalok bele tudnak kapaszkodni egy-egy mesehősbe, amelyeket akár példaként is állíthatnak maguk elé. A legfontosabb szerepe a mesének mégis az együtt töltött idő, ami számomra pótolhatatlan.

Tímárné Hunya Tünde szerint a meséknek gyógyító erejük is lehet. Egy kórházban lévő gyermeknek pl. érdemes sárkányos, a lázas gyermeknek pedig vizes mesét olvasni. Ezek szimbolizálhatják ugyanis a legyőzendő bajt, betegséget, amelyek segítségével a kicsik túlléphetnek félelmeiken.

Vélemény, hozzászólás?

Az Ég is megáldotta a „békekenyér” magvait

Lendületbe jöttek a vajdás röpisek