in , ,

Megalakult a cigány nemzetiségi önkormányzat

Nagy Nikolett, Romhányi Tiborné és Rostás Zsolt

364 regisztráltból 265 cigány nemzetiségű járult az urnák elé Szarvason október 12-én, hogy megválasszák a roma települési önkormányzat tagjait. Hivatalosan roma nemzetiség szerepel a választás.hu oldalon, de miután a mai alakulóülésen a mandátumot szerzett nemzetiségi képviselők következetesen cigány nemzetiségként beszéltek magukról, így a következőkben ezért ezt használnánk. Ennek eredményeképp három fővel alakulhatott meg a cigány települési nemzetiségi önkormányzat, aminek a szavazatok sorrendjében Nagy Nikolett (LUNGO DROM – 135), Romhányi Tiborné (RPSZ – 131) és Rostás Zsolt Szenátor (RPSZ – 110) lett a tagja. A hivatalos alakulóülésre ma délelőtt került sor a Polgármesteri Hivatal kistermében.

Már az elején kijelenthető, hogy jobban indul a ciklus, mint az előző, amikor a két nagyobb cigány szervezettől fele-fele arányban jutott be két-két fő a testületbe. Az időszak patthelyzetben telt el, semmi sem történt. Ebből okulhattak a jelenlegi képviselők, mert az alakulóülésre már előre megbeszélt, kész leosztással éreztek, amit egyhangúlag meg is szavaztak. Ennek értelmében a társadalmi megbízatású elnök Rostás Zsolt Szenátor lett. Szintén társadalmi megbízatású alelnökévé Romhányi Tibornét jelölte. Úgy néz ki, hogy a megegyezés működik, mert a legtöbb szavazatot szerzett Nagy Nikolett is megszavazta ezt. Ezután a képviselők a választási bizottság tagjai előtt letették hivatali esküjüket.

Hozzá kell tenni, az is a megállapodásban szerepel, hogy az ötéves ciklust elharmadolják, azaz húszhavonként változik az elnök személye. Az erre kötött megállapodást – talán okulva az elmúlt ciklus hibáiból – közjegyző előtt szeretnék rögzíteni. Dr. Melis János jegyző elmondta, hogy a rotációnak törvényi akadálya nincs, de annak, hogy közjegyző elé vigyék a dolgot, gyakorlati jelentősége nincs, mert nincs kényszerítő ereje. Hodálik Pál alpolgármester inkább a cigánybecsületre bízná a betartását.

Vélemény, hozzászólás?

Talált góllal nyert a Hunyadi

Majdnem nagykoalíció alakult a szarvasi szlovákoknál