in , , ,

Erdélyi Tímea alakítja a Lili bárónő címszerepét

Varga Viktor

Közel negyven színészből került ki az a kilenc szereplő, akiket a Cervinus Teátrum legújabb produkciójában láthat a közönség. Az október elején debütáló operett, a Lili bárónő próbáit hosszas szereplőválogatás előzte meg, ahová az ország több pontjáról érkeztek jelentkezők. A küllem és az énektudás mellett a színészi játék is nagy hangsúlyt kapott, és figyelembe vették a potenciális jelöltek egymáshoz való viszonyát is.

– Nagyon nehéz dolog volt megtalálni az egyensúlyt az egyéni tehetség és a társulati összhang között. Három generációt kell összhangba hozni a darabban, így fontos volt a hitelesség és a hihetőség. Végül sikerült meglelni azokat a színészeket, akik a legalkalmasabbak a szerepre – fogalmazta meg sokat sejtetően Varga Viktor rendező.

Több, a szarvasi közönség számára jól ismert színész – ugyancsak a szereplőválogatás alapján – helyet kap az operettben. Dósa Zsuzsa mellett Benkő Géza, Nádházy Péter, Bardon Ivett, Maróti Attila, Boronyák Gergő tűnik majd fel a színpadon, a fiatal tehetségek sorát Szemerédi Bernadett és Varga Anikó gazdagítja, Magyari László pedig több kisebb szerepet játszik.

A legnagyobb meglepetés Erdélyi Tímea személye, akit az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozatban ismerhetett meg a közönség. A sokoldalú színésznő jelenleg a budapesti Játékszín Madách Színház tagja, a Lili bárónőnek köszönhetően pedig először tesz egy nagy lépést az operett világába.

– Évek óta kerülhettük egymást, azt fontolgatva, hogy jó lenne egyszer közösen dolgozni. Ezt követően jött a Lili bárónő. Őszintén szólva egy törékeny, cserfes lányt láttam magam előtt a címszereplő alakjában, akit Erdélyi Tímea teljes mértékben megtestesít. Elutaztam tehát hozzá a Madách Színházba, és megtapasztaltam, hogy mindemellett kiválóan énekel, így egyértelművé vált számomra, hogy ő lesz az igazi – magyarázza a kiválasztás okait a rendező.

Azt is elárulta, hogy akadtak nagy vetélytársak is, akik közül többre hosszútávon számít a teátrum. Ilyen Nánási Ágnes és Timkó János személye, akiknek a nevével a későbbiekben még egészen biztosan találkozhatnak a szarvasi színházkedvelők.

A darab első sajtónyilvános próbájára augusztus 25-én kerül sor, a főpróba kitűzött időpontja pedig október 8-a. A kettős szereposztás két premiert von magával, amire október 9-én és 10-én válthatnak jegyet az érdeklődők.

Huszka Jenő: Lili bárónő szereposztása:
Malomszegi báró: Nádházy Péter
Lili, a lánya: Erdélyi Tímea
Illésházy László gróf: Boronyák Gergő
Clarisse, színésznő: Bardon Ivett / Szermerédi Bernadett
Frédi: Maróti Attila
Becsei, Illésházy gróf tiszttartója: Benkő Géza
Agátha: Dósa Zsuzsa
Christina: Varga Anikó
József, a nép fia: Magyari László

Vélemény, hozzászólás?

Eszkimók és indiánok Szentandráson

Kerítéskérdés