in , , ,

Tíz hektár búza vált a tűz martalékává

„Katasztrófális, félelmetes” – ilyen jelzőkkel illette Konstantinovics Pál azt a látványt, ami az égő búzatáblára érve fogadta. Július 3-án, a délutáni órákban a kardosi gazda gomolygó füstre lett figyelmes, és rögtön tudta, hogy baj van. Késlekedés nélkül cselekedett. Felakasztotta a tárcsát a traktorra, és a meglehetősen rossz úton a búzatábla felé vette az irányt. Az azonnali riasztás ellenére túl későn érkezett, ahogy mondja, már csak egy zsebkendőnyi területet tudott menteni a másfél hektárnyi földdarabból.

– 130-140 mázsa körüli, kiugróan magas terméshozamra számítottam az idén, ami bruttó 5000 Ft-tal számolva kb. 650-700 ezer Ft körüli veszteséget jelent. Sajnos nem volt biztosításom, így teljes mértékben engem terhel a kár – mondja sajnálkozva.

A pénteki tűzeset során mintegy tíz hektár búza veszett oda, a táblákat határoló kukoricásra azonban nem terjedt át a tűz – írja a beol.hu. A lángok hosszan kígyóztak, végül Mráz Mihály kondorosi gazda tulajdonát is elérték.

– Éppen vidéken tartózkodtam, amikor az egyik gazdatársam azzal hívott, hogy ég a búzám. Első hallásra ledöbbentem, és nem akartam elhinni. Azonnal indultam haza, és siettem a helyszínre. Akkor már azzal kellett szembesülnöm, hogy leégett a 8,6 hektárnak a legnagyobb része, mindössze egy 5-6 ezer négyzetméternyi területet tudtak a tűzoltók megmenteni. Olyan gyorsan égett a terület, hogy nem tudott teljesen elégni a kalász, csak leesett a szárról. Egy csonka szárrész maradt csupán, némileg megbarnulva – számol be szomorúan a részletekről.

A kár ez esetben is jelentős, megközelíti a 3 millió Ft-ot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a 45 éve gazdálkodó tulajnak volt biztosítása, ami valamelyest enyhít a helyzeten.

A gazdák szerint a tüzet valószínűleg emberi gondatlanság okozta, egy eldobott csikk pl. lehet ilyen mértékű pusztítás kiindulópontja.

Abban mindketten egyetértenek, jövőre nézve a legfőbb tanulság, hogy hasonló eset bárkivel megtörténhet. Ezért javasolják, hogy aki teheti, biztosítsa be földjét, ami mentsvárként szolgál a legnagyobb bajban is.

Vélemény, hozzászólás?

Vízi mesevilág

Flamenco Bajnay Beátával