in , ,

Vajdások, keringőre fel!

Már egy hónapja zajlanak a táncpróbák a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium december 5-én tartandó szalagavatójára. Eddig a gimnázium tornatermében gyakorolták, ami meglehetősen szűkös a 37 párnak. Most, a szünetben, lehetőséget kaptak arra, hogy a nagy parketten is kipróbálhassák, meddig jutottak.
A 37 párt a táncpedagógus Makan Zsuzsi tanítja be, aki nyolc éve maga is itt terelgette táncpartnerét. Az akkoriban versenyszerűen táncoló Zsuzsi most a másik oldalon áll, ugyanis évről évre visszahívják, hogy a keringőt tanítsa be a végzősöknek.

– Nagyon sok párral kell dolgozni, ezért csoportmegosztásban készül a koreográfia, tehát van olyan rész, amikor egyben táncolnak a párok, mindenki a táncparketten van, és vannak olyan részek, amikor megosztottuk a csoportot, hogy minél látványosabb térformákat tudjunk kialakítani. Igazából a koreográfia a térformaváltásokra, ill. a látványos elemekre épült. Alaplépésekkel, a bécsi keringő alaplépéseivel dolgozunk, és egyéb kiállásokkal, pózokkal.

Nagyon örül, hogy felkérik minden évben. A keringőt nagyon szereti tanítani, árulta el, de osztálytáncokat nem szokott vállalni, mert nem illik bele a profiljába.

– Szeretek a végzősökkel együtt dolgozni. Nagyon jó csapatok jöttek össze korábban is, és az idei is nagyon tehetséges. Mindenki ismerte a bécsi keringő alaplépéseit, nyolcadik osztályban már mindenki találkozott vele. Mindent elsőre megcsinálnak, nagyon ügyesek, szerintem nagyon jól haladunk. A koreográfia így, október végére összeállt, innentől kezdve már csak finomítunk a mozdulatokon, díszítőelemeket teszünk bele – mondta elégedetten Zsuzsi, majd elindította a zenét, elővette a mikrofont és a próba folytatódott tovább, hogy december 5-én a szülők nagyszülők, barátok előtt már úgy nézzen ki minden, mintha 74 vérprofi keringőzne.

Vélemény, hozzászólás?

Szezonzáró Halloween party lesz a Körösvölgyi Állatparkban

Három évszázad emlékére