in ,

2015 görbe tükre hamarosan az utcán

Tatai László, dr. Kutas Ferenc és Hegedűs Éva
Tatai László, dr. Kutas Ferenc és Hegedűs Éva

December utolsó napjaiban összeült a szokásos gerillacsapat, hogy kifigurázzák az előző évet. A szokásos azért annyiban módosult, hogy Mocskonyi Gábor ideiglenes távolléte miatt Hegedűs Éva személyében új tagot hívott meg a Szarvas és Vidéke Önkormányzati Hetilap főszerkesztője, Tatai László.

A szerkesztési szempontok nagyjából állandók: összefoglalni úgy az előző évet, hogy minden szem száraz is maradjon, meg ne is. Penge élén táncolás ez, mert van, aki azt veszi rossz néven, hogy belekerült, van, aki azt, hogy nem, mondván, akiről említést sem tesznek, az nem is létezik. A kettő között kell megtalálni azt a keskeny mezsgyét, hogy mindenki tudjon mulatni a rajzon.

Sajnos minden évben szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a Szarvas és Vidéke SR A/3-as mérete kevés, ha minden poént szeretnének elsütni a szerkesztők. És ebben nem lehet tartalékolni a következő évre, mert az áru romlandó.

A válogatás nagyjából olyan légkörben zajlik, mint egy bazi nagy görög lagzi. Az év eseményeinek a listája felett mindenki mondja a saját ötleteit, amik rendszerint nagyon különböznek egymástól. Először némi alkoholtartalmú ital kerül a poharakba, ill. a koncepció felvázolásra, ami nem azt jelenti, hogy a végén is az lesz a fő motívum. Az idén viszonylag gyorsan dűlőre jutott a hattagú társaság, hogy mi legyen a vezérfonal. Szerkesztési elv, hogy egyvalaki csak egyszer kerülhet fel a karikatúrára, bármennyire is kívánkozna még több helyre is. Az elvek is olyanok, hogy tartjuk, ameddig tudjuk. Most úgy néz ki, sikerült, de ezt döntsék el a Szarvas és Vidéke olvasói holnap, miután az utcára került az idei első szám. Keressék a rikkancsoknál és a szokásos elárusítóhelyeken is!

Vélemény, hozzászólás?

Galát Krisztián

Szarvasi lehet az év embere: Galát Krisztián

Iskolások a Körös jegén

Január 6.: Jégkereszt napja Szarvason