in , ,

Eredményes röplabdás héten vannak túl a vajdások

Március 10-én és 11-én rendezték meg a fiú és a lány „amatőr” röplabda megyei döntőket. A fiúk pár hónapos „múltjuk” ellenére megilletődöttség nélkül játszottak a döntőbe jutásért az Andrássy gimi csapata ellen. Mindenki hozzá tudott tenni valamit az eredményhez, jó ütésekkel, sáncokkal szerezték pontjaikat és 3:0-ás eredménnyel döntőbe jutottak. Itt a rutinos sarkadi csapat várt rájuk. A tavalyi országos 2. helyezett legyőzése meglepetés lett volna még az idén, de a Vajdás fiúk nem ismertek lehetetlent. Az első két szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, minden pontért meg kellett küzdeni. A legnagyobb nehézség talán az volt, hogy az ellenfél nagyon jól védekezett. A játszmák a végjátékban dőltek el, a még rutinosabb sarkadiak javára. A 3. szettben alakult ki a végeredmény, idén az Adysok jutottak ki az országosra. De nincs ok keserűségre, hiszen első döntőjükről fiaink ezüsttel térhettek haza és jövőre még komolyabb felkészüléssel visszavághatnak!

Másnap a lányok döntője következett Békéscsabán. Itt fordított volt a helyzet, a Vajdásoknak kellett megvédeni a címüket. Az elődöntők párosítása a helyszínen sorsolással történt. Lányaink a Közgé csapatával kerültek össze, míg a másik ágon a sarkadi Ady és az Andrássy küzdött a döntőbe jutásért. A két csapat jól megizzasztotta egymást, 5 játszmás küzdelmükből végül a talán jobban nyerni akaró sarkadiak kerültek ki győztesen.

Ezután a szarvasiak elődöntője következett, az első szettet könnyedén nyerte a csapat, talán egy kicsit el is bízták magukat lányaink meg az edzőjük is, így amikor a 2. szettben feltámadt a Széchenyi csapata, újra lendületbe kellett jönni. Az időkérés rendet rakott a fejekben és ezután már a Vajdások akarata érvényesült, jöhetett a Döntő. Előtte még lejátszották a bronz mérkőzést , ahol talán a kevésbé fáradtabb Andrássy csapata diadalmaskodott 3:1-re.

Következhetett a várva várt döntő! Az Ady és a Vajda idei tanév során vívott edzőmeccseinek eredménye 1:1 volt. Itt azonban most komoly volt a tét. A szarvasi lányok előtt egy cél lebegett: KI KELL JUTNI AZ ORSZÁGOSRA!  A tavalyi megyei győzelem önbizalmat adott, ami érződött is az első szettben. A nagyon készülő lelkes sarkadiakat állva hagyták erős szerváikkal és ütéseikkel. A másik két szett már „formalitás” volt, minden játékos pályára tudott lépni, az újoncok is megérezhették a győzelem ízét. Nagy pozitívuma a győzelemnek, hogy a tavaly leérettségizett 5 meghatározó játékost sikerült hasonló színvonalon pótolni, ami bizakodásra adhat okot az idei országos döntőben. Még valami nem maradhat ki, a felkészülés során a régió összes megyei bajnokával megmérkőzött a csapat és mindegyik mérkőzését meg is nyerte. Így elmondható, hogy Régiós bajnokok is a Vajdás lányok!

Gratulálunk Csapatainknak! Büszkék vagyunk rátok!

Csilik Attila edző

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/160333vajda.

Vélemény, hozzászólás?

A pásztorok világáról nyílt kiállítás a Körösvölgyi Látogatóközpontban

Állt az alku: Versért cserébe jutalomkávé járt