in ,

Állt az alku: Versért cserébe jutalomkávé járt

Sok mindenre képes egy vers: gyógyír a léleknek, örömforrás a beszürkült hétköznapokban, mentsvár, ahol gyakran választ kaphatunk a bennünket foglalkoztató kérdésekre. Az azonban csak a legritkább esetben fordul elő, hogy ismereteinkért cserébe kézzelfogható jutalom is jár. Ezt történt az egyik szarvasi vendéglátó egységben, ahol a vers világnapja alkalmából hétfőn egy-egy elszavalt strófáért cserébe ajándék kávé vagy díszdobozos tea járt.

– Ez már nem az első ilyen kezdeményezésünk. Tavaly, a magyar költészet napjához kapcsolódóan indítottunk útjára hasonló akciót, most úgy gondoltunk, megérett a folytatásra. Részben így szeretnénk felidézni a régi kávéházak hangulatát, ahol a kultúra és a szórakozás kéz a kézben járt, részben pedig abban bízunk, hogy ezáltal többen megismerik a frissen őrült kávékülönlegességeinket is – mutat rá az akció hátterére Tomasovszki Tibor üzletvezető.

A Szarvasi Városi Könyvtár és a SZIE Tessedik Sámuel Könyvtárának munkatársai március 21-én felváltva lakták be a Mokka Delicates Bistroban kijelölt sarkot. Az asztal is átmenetileg könyvespolccá alakult át, a rajta sorakozó klasszikus és kortárs kötetek vezették el a betérőket a versmondás helyszínéhez.

– Már visszatérő vendégei vagyunk a helynek. Az őszi Országos Könyvtári Napok alkalmából választottuk először ezt a helyszínt egy érdekes összefüggésből kifolyólag. A MOKKA rövidítés ugyanis számunkra egyet jelent Magyar Országos Közös Katalógussal. Ez a portál gyűjti össze az ország valamennyi könyvtárában megtalálható kiadványokat, és lehetővé teszi a könyvtárközi kölcsönzést is. Viszonzásul pedig bennünket is több alkalommal hívtak egy-egy kezdeményezés megvalósítására – osztja meg várakozás közben Baginé Tóth Erika könyvtárvezető a részleteket.

Hozzátette, a nap során már több bátor vállalkozóval találkoztak. Voltak, akik csoportosan szavalták el a Walesi bárdokat, míg mások a könnyebbik felén ragadták meg a feladatot, és a húsvét jegyében megelőlegeztek egy-egy locsolóverset. Ottjártunkkor épp egy édesapa futott be két gyermekével, Leventével és Dorkával. Egyikük sem érkezett üres kézzel.

– Versmondó versenyre készülök, amire már meg is tanultam Mentovics Éva egyik versét. A tanárom választotta, most pedig apa kérésére gyakorlásként itt is elmondtam. Izgultam ugyan, de szerintem jól sikerült – mondta szerényen a harmadik osztályos kislány.

Néhány perccel később két érettségi előtt álló barátnő is nekigyürkőzött a feladatnak. A „köszönetkávét” már előtte elfogyasztották, miközben erőt gyűjtöttek az egyelőre még tét nélküli feleléshez.

Az üzletvezető szerint a kezdeményezés sokakat megmozgatott, ezért már a folytatást tervezi. Várhatóan a magyar költészet napjához is kapcsolódnak, de akkor már jeges finomsággal örvendeztetik meg a verselőket.

Vélemény, hozzászólás?

Eredményes röplabdás héten vannak túl a vajdások

Szenes János

Repüléstörténettel zárul a háromrészes előadássorozat az I. világháborúról