in , ,

Szösz néne segített megtölteni a kincses ládikákat

Ami a többség számára háztartási hulladék vagy értéktelen kacat, az a „Szöszmötölő tábor” tagjainak kezében hasznos alapanyaggá vált. A 6-14 éves korosztály számára rendezett alkotó héten pl. csiga készült mackósajtos dobozból, robot flakonból és Pom-Pom figura színes fonalakból. A június 27-e és július 1-je között rendezett táborban a gyerekek délelőttönként alkotással múlatták az időt, délutánonként pedig kirándulással, kikapcsolódással és játékos programokkal töltődtek fel.

– Idén nem napi tematika volt, hanem egy egész heti szöszmötölést építettem fel. Gondolatban Szösz nénét hívtuk segítségül, ami azt jelentette, hogy minden, ami fonál, nemez, kender, vatta, esetleg pamut előkerült a zsákjainkból, és ezekből alkottak a táborlakók kedves kis játékokat, kabalákat – foglalja össze tömören a kézműves tevékenységek vezérfonalát Kugyeláné Décsei Mónika táborvezető.

Az elkészített figurák később játéktárggyá váltak, vagy gondosan őrzött kis kedvencé váltak. A tábor utolsó napján már minden résztvevőnek volt mire büszkének lennie. A szorgos csapat tagjai egymás után hozták elő a kincses dobozaikat, amelyekben a hét terméseit gyűjtögették.

– Bár már negyedszer vagyok itt, egyszerűen nem tudom megunni. Mindig kitalálnak valami újdonságot, és magamon is azt veszem észre, hogy egyre jobban élvezem a kézműveskedést – számol be önkéntes alapon Uhljár Adrienn az élményeiről. Az elkészült munkák többségét anyukámnak adom, néhányat pedig félreteszek az ünnepekre. Egyrészt szeretném, ha büszke lenne rám, másrészt pedig így egy kicsit olyan, mintha itt lenne velem – teszi hozzá gyermeki őszinteséggel.

Kasnyik Hédi ellenben először kóstolt bele a tábori életbe. A kislány is csak nehezen tudta számszerűsíteni a kézzel készített csodákat, amik közül némelyik elkészítése feladta a leckét. A legszebb emlékként mégis egy új barátság születését őrzi, amit ugyancsak a tábornak köszönhet.

– Otthon is gyűjtögetek, és próbálok belőlük kihozni ezt-azt – mondja a lányok mellé settenkedő Botond. Egyszer pl. apával közösen egy dobozból, egy tölcsérből és egy fecskendőből csapolót fabrikáltunk. Most is vannak új szerzeményeim, az itt készült dolgokat pedig kirakom otthon a polcra, s talán még játszok is velük néha – árulja el terveit a mindössze 7 éves Botond.

Időközben váratlanul az arborétumi alkotóműhely megüresedett. A társaság apraja-nagyja egy bozótos tövében kuporgott, és izgatottan fordította tekintetét a sűrű ágak közé. Mint kiderült, egy aprócska madár megmentése volt a cél, akinek a lábába cérnaszál gabalyodott, a szárnya pedig megsérült. Végtelennek tűnő perceket követően végül sikerült kiemelni az aprócska lényt a növényzet aljáról, aki nem sejtvén sorsa jobbra fordulását, erejéhez mérten még próbált kiszabadulni az óvó tenyér fogságából. A várakozás azonban nem tartott sokáig, egy-két órával később a fióka szakértő gondozásba került.

A madármentő akció persze csak egy ok volt arra, amit a gyerekek állítottak: azt kívánták, bárcsak ne érne véget a tábor, ill. ha már nincs mit tenni ellene, legalább jövőre visszajöhessenek.

Vélemény, hozzászólás?

Befejeződtek az érettségi vizsgák a Vajdában

Reviczky Gábor

A Reviczky …