Valahol Európában Szarvason: Simon Péter szerepében Nádházy Péter

Nádházy Péter a harmadik nagyszínházi előadás meghatározó szereplője a Cervinus Teátrum színpadán. A Csodaszarvas szelíd Nimród királya után az újgazdag műveletlen, Malomszegi bárót alakította a Lili bárónőben, ahol táncra is perdült. A Valahol Európában Simon Pétert alakítja, egy zárkózott, magányra vágyó művész, akiből magányában sem veszett ki az emberi jóérzés.

 

„A zene az kell, hogy ne vesszünk el…”

 

G.E.:Mesélne Simon Péterről?

N.P.: Viktor azt szeretné, ha távolságtartó, magának való, nem szereti, ha zavarják, viszont nem bírja az igazságtalanságot. Nem feltétlenül jó, inkább „hagyjál már békén!”. Másképp nyilvánul meg a szeretete. Kikerülhetetlen számára a konfrontálódás, mert nehezen viseli azt, hogyan bánnak az emberekkel. Elbújik a várába, de a gyerekek révén közvetlen kapcsolatba kerül a valósággal. Az előadás végén elhangzik szájából: „Ez tarthatatlan, ez tűrhetetlen!”.

Szóval nem egy mosolygós bácsi, de attól még van benne szeretet. Nem beszél, nem simogat, de a végén ott van és segít. Egyszerűen, mert nem tehet mást. Nekem volt régen egy ismerősöm, talán barátom, aki azt mondta: „Nem az a barát, aki a bajban segít, az a barát, aki örülni tud a sikereidnek.” Mert bajban talán segítünk ismerőseinknek, de vele tudunk-e őszintén örülni, ha sikereket ér el? Pedig attól nekem nem lesz jobb, ha irigykedem.

G.E.:Simon Péter EMBER, aki otthont ad a gyermekeknek, mert ez az egyetlen fegyvere a hatalommal, az Egyenruhással szemben.

N.P.: Simon Péternek csak felismerése van. Egy magának való ember, elbújik a dombon épült tornyába, mert ott érzi jól magát, nem vágyik társaságra. De mikor rájön, hogy az élet mulandó és ő is halandó, akkor ráébred, hogy senkije sincs, a gyerekeknek pedig laknia kell valahol.

G.E.: De ráismer Évára…

N.P.: Na jó, persze! Mert azért vannak kapcsolatok. Látta, hogy a kislány ott ül a hangversenyein, talán megakadt rajta a szeme, hogy „ez a kislány megint eljött meghallgatni”. Közben évek teltek el, de felismeri. Akit sokszor látunk, és kellemes élménnyel párosul, akkor visszajön az emlék, mert jó. Láthatta volna sorbaállás közben is, de a régi közeg kellemes emlék számára, ami akkor talán fel sem tűnt.

Nem vagyok én olyan jó!

G.E.: Mint Simon Péter?

N.P.: Igen.

G.E.: Én úgy érzem, igen! Hiszen több jelenet van, amiben van kapcsolata a gyerekekkel, de majd a nézők eldöntik.

N.P.: Nem keresi az alkalmat, az alkalom talál rá, és elfogadja. Nem arról szól, hogy én vagyok Szehlo Gábor. Nincs személyes kapcsolata a gyerekekkel.

G.E.:Gyermekekkel játszik, a darabban Simon Péter felnőttként kezeli őket. Milyen volt a próbafolyamat velük?

N.P.: Szeretem a gyerekeket, és általában ők is viszontszeretetnek. Most Simon Péternek nem feltétlenül ilyen a kapcsolata. Szívesen vagyok velük. Sokat is dolgozom nekik – mesejátékokban – mert meseszínházban gyakran előfordulok. Nem volt nekem gondom azzal, hogy megértessem magam velük, de szokták keresni a társaságomat. Nem én vagyok az, aki megeteti, megitatja őket, de szeretik, ha beszélgetek velük, meséket mondok nekik, szórakoztatom őket.

G.E.: De felnőttként kezeli őket?

N.P.: Nem gügyögök nekik. Nem beszélek hozzájuk egyes szám harmadik személyben. A kapcsolat a fontos. Igen felnőttként!

G.E.:Belinszki Zoltán mesélte, hogy találkozhattak Sztehlo Gábor egyik védencével, mesélne róla?

N.P.: Nagyon megtisztelő volt. Egy szálfa termetű ember. Ezzel a sorssal, amivel ő élt, ez nem lehetett egyszerű, hiszen nem volt családja – családban éltek többen, hiszen Sztehlo Gábor igyekezett elhelyezni őket. A konkrét storyt nem ismerem. Nagyon sokan voltak a rendezvényen. Az a szerencse ért, hogy engem bemutattak neki, de az életéről nem tudok semmit, azt tudom, hogy neki volt szerepe a Gaudiopolisz vezetésében. Nem mondom, hogy róla mintázták Hosszút, vagy Ficsúrt, de akár lehetett is.

Láttam a Valahol Európában című filmet Somlay Artúrral. Meghatározó élmény volt, de a musicalt nem ismertem. Egy-két dalt hallottam, de nem ismertem. Most játszom.

G.E.: Milyennek tartja Dés László zenéjét?

N.P.: Nagyon szép dallamai vannak. Désnek kifejezetten szeretem a zenéjét, nagyon kifejezőek. Bereményi Gézával kifejezetten jók.

A Valahol Európában a zene és a szöveg nagyon együtt van. Illeszkedik a cselekmény a vershez, nincsenek törések, pontos. Nem lehet tudni, hogy a zenét írták a versre, vagy a versre írták a zenét, a végeredmény nagyon jó. Megfelel annak is, hogy előrevigye a cselekményt.

Tegnap végignéztem a próbát, hogy hol tart, de ott tart, ahol tartania kell. Jól állunk!

G.E.:Nem könnyű a történet, a darabban a gyerekeknek korán kellett felnőni, hogyan élték meg az előadásban szereplők ezt a változást?

N.P.: Komolyan. Nagyon sokat fejlődtek színészileg, de emberileg is, nem feltétlenül a darab tartalmának köszönhetően csak. Valószínű az is sokat lendített rajtuk, de az is, hogy itt egy életformával találkoztak, hogy ez itt egy munka, nem az a fajta kötöttség, amit az iskolában tanultak meg, ez annál sokkal lazább, de amikor munka van, akkor munka van.

G.E.: A szerda esti próbán nagyon fegyelmezettek voltak, amikor egy jelenetet próbáltak…

N.P.: Ezt meg kellett szokni. Nem biztos, hogy úgy csapódik le, hogy mindenki színész lesz majd, de lesz olyan is. Megtanultak bánni magukkal, súlyozni, kaptak egy csomó impulzust. Tőlünk is, például olvasmányt, amiről beszélgettünk. Az iskolában a pedagógus nem tud mindenkire figyelni. Nem képességet vonok kétségbe, hanem időket. Nem tudja személyre szabni „figyelj oda, nézd meg”, mert nincs rá idő.

Bevallom egy igazán komoly mondatom van, amit én is komolyan gondolok „Minden aminek lennie kell!” Mert azt kell elvárni, ami lehetne, mert ami van, az van – jó vagy rossz –de van, de mi lehetne?

Ezek a gyerekek azt szűrik le, hogy találkoztak egy másik életérzéssel, ki-ki a maga szintjén. Biztos van, akit jobban megérintett és van olyan is, aki elgondolkozik rajta. Nem az az érdekes, sírnak- e rajta.

G.E.: Köszönöm a beszélgetést.

Fotó: Babák Zoltán