in ,

Ismét versmaraton a magyar költészet napján

Hárencsár László felolvas a 2022-es versmaratonon
Hárencsár László felolvas a 2022-es versmaratonon (Fotó: Babák Zoltán)

Szenes János kezdeményezésére a Cervinus Teátrum színpadán kezdődött a magyar költészet napja tiszteletére az első versmaraton. Ennek már tíz éve.

Egy hónapja nyitották meg a Városi Könyvtár dolgozói a lehetőséget mindenkinek, hogy negyedórás blokkot foglaljon arra, hogy ezen a napon kedvenc verseiből adjon elő. Azóta zajlottak a jelentkezések. A szervezők ezek alapján kétszáznál is több résztvevőt vártak az estig tartó eseményre.

Bár 1956 júliusában tartották az első ilyen alkalmat, csak 1964-ben kötötték József Attila születésnapjához a költészet napját.

Kezdésként Liska András, a Városi Könyvtár munkatársa saját versével köszöntötte a vendégeket. A szarvasi költők közül Diviki Anett frissen megjelent verseskönyvéből olvasott fel, de így tett Uhljár Anna is. Szarvas minden iskolájából érkezett küldöttség, de az önkormányzati fenntartású óvodát is képviselte egy óvodáscsoport. Egy Szarvason nemzetközi ifjúsági csereprogram keretében nálunk tartózkodó is közönség elé léptek, ők saját anyanyelvükön mondtak verseket.

Két kiemelt idősáv volt. Ezek egyikében Boronyák Gergely, a Cervinus Teátrum művésze verselt, majd Molnár-Budai Barbara és Molnár János verses-zenés összeállítását élvezhették a versbarátok.

Ottjártunkkor Harencsár László olvasott fel éppen, egy benkás tanulócsoport pedig várt a foglalt idősávjára.

A város részéről Molnár Etele alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, illetve Szenes János elevenítette fel a kezdeteket.

Húsvéti játszóház Szandraszaurusszal és RuDinóval

Hajdu Andrea 4 góllal járult a Szarvasi NKK sikeréhez ezen a hétvégén

Szoros mérkőzésen hajrában nyert a Szarvasi NKK