in , ,

CervinusFest, nulladik nap

0

A VIII. Cervinus Fesztivál szervezői immár hagyományosan rendezik meg a nulladik napot, amikor egy hajóúton kötetlenül találkoznak az alkotók az újságírókkal.

Szerdán délután indult útnak a Katalin II. sétahajó, a kormánynál Demeter István kapitány, az úti cél Nagy-Magyarország közepe, ahol a Cervinus Teátrum és a deer. wood együttműködéséből adódóan az első fa ünnepélyes elültetésére került sor. A Cervinus Teátrum hosszú évek óta VIP jegyek vásárlására ösztönzi nézőit. Minden VIP jegyet vásárló egy-egy hátrányos helyzetű gyermek színházbérletét veszi meg a következő évadra. Ebben az évben, azonban a bérlet mellé egy fa elültetését is segíti az, aki drágább jegyárat fizet.

Dr. Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója köszöntött mindenkit, és elmondta miért is itt kötött ki a hajó. Köszöntötte a deer. wood egyik fiatal vezetőjét, Fabó Gergelyt is. Varga Viktor elsősorban főrendező, de a színház arculatának a tervezője is, a VIP jegyekről szólva örömmel számolt be az együttműködésről a deer. wood fiatal csapatával, és nagyon jó kezdeményezésnek tartja üzletpolitikájukat, hiszen minden eladott termékük után egy fát is elültetnek. A Cervinus Teátrum a VIP jegyek eladásával a jövő színházlátogatóit támogatta eddig is, a faültetéssel pedig a jövő generációt segítik.

Csasztvan András a Cervinus Teátrum igazgatója is a faültetés fontosságáról beszélt, örömét fejezte ki, hogy az első fa Nagy-Magyarország mértani középpontján került elültetésre a KOMÉP segítségével, hiszen az előkészületet ők végezték.

Szemerédi Bernadett, a Cervinus Teátrum színművésznője Várnai Zseni Útszéli cserje című költeményét mondta el, majd elültették a fát, amely remélhetőleg gondos ápolásra talál.

Az ünnepélyes faültetésen részt vett a deer. wood egyik fiatal vezetője Fabó Gergely, aki Hegedűs Évinek nyilatkozva, elmondta, hogy ez év februárjában alakult a vállalkozás, a két alapító (a másik Demcsák Balázs) mindig is szívesen alkotott, így jött, hogy ne csak a maguk számára készítsenek tárgyakat. Termékeik egyedi, fából készült alkotások és minden eladott termék után egy fa kerül elültetésre. Örömmel tapasztalják, hogy nem csak a fiatal generáció környezettudatos. Ha mindenki csak egy dolgot tesz meg, hogy műanyagmentesen éljen már sokat tett. Fából készítenek olyan használati tárgyakat, amelyekre az embereknek szüksége van. Először egy „pénztárcát”, amit amerikai diófából készítettek. De készítenek kártyatartót és karkötőket is. Jelmondatuk: „A természet inspirálta, a kezünk megalkotta”. A fák ültetése az Erdőmentő szervezet közreműködésével történik, akik tervezik és végrehajtják a fa elültetetését.

Talán nem baj, hogy ez alkalommal az alkotók kicsit háttérbe szorultak, hiszen a faültetés mindannyiunk számára fontos. A tizennégy nap főszeplői az alkotók lesznek – színészek, rendezők – akik ma este egy nagyszabású kétrészes gálával készülnek meghódítani a közönséget a Cervinus Művészeti Fesztivál első napján.

Köszönöm Hegedűs Évának, hogy rendelkezésemre bocsátotta beszélgetését Fabó Gergellyel, amit a Rádió Szarvas hullámhosszán hallgathatnak meg.

Galambos Edit

A fotókat Gácsiné Petrovics Szilvia készítette.

Babák Mihály és Pákozdi János (Fotó: Hegedűs Éva)0

Játékmozdonyok készültek a közmunkaprogram keretében

Fábri János (Fotó: Hegedűs Éva)0

Továbbra is legyőzhetetlen a 74 éves szarvasi erőemelő