Menu
in

„Az írógépnek adassék ma hála…”

100920irogep

100920irogepTöbb mint száz érdeklődő vett részt az „Így írunk MI” című kiállítás megnyitóján, amelyet a Gépírók és Gyorsírók Szarvasi Helyi Csoportja rendezett a Tessedik Sámuel Múzeumban. Csík Mónika fuvolaszó kíséretében szavalta el Reményik Sándor: Hálaadás az írógépnek című versét, majd Babák Mihály országgyűlési képviselő, Szarvas város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Dr. Kalotay Kálmán, a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének elnöke a tőle megszokott alapossággal emlékezett vissza a gyorsírás kialakulására, fejlődésére, az írógépek megjelenésének korára. Bersényi Ivánné alelnök köszöntötte a Szarvasi Helyi Csoportot, majd jó munkát kívánt a jövő évi párizsi világbajnokságra való felkészüléshez.

Tóthné Jansik Erzsébet felhívta a figyelmet néhány értékes kiállítási tárgyra: megtekinthető gróf Batthyány Lajos 1842-ben írt levelének eredeti példánya, amelyet Hajnik Károlynak, az első országgyűlési képviselőnek írt. Kiemelkedő jelentőségűnek tartotta azokat az Értesítőket, amelyekből kiderül, hogy a Vajda Péter Gimnáziumban már az 1887/88-as tanévben is folyt gyorsírásoktatás.

Érdemes megtekinteni a régi technikai eszközöket, közöttük azokat az értékes írógépeket, amelyet az orosházi Ügyviteli Szakképző Iskola bocsátott a szervezők rendelkezésére.

Aki nem tudott részt venni a megnyitón, 2010. október 31-éig megtekintheti a gépírás, gyorsírás múltját, jelenét, a gépírók, gyorsírók sikereit bemutató gyűjteményt.

TJE

Leave a Reply

Exit mobile version