Menu
in

Határon átnyúló tanügyek

101017tokes

101017tokesA Szent István Egyetem Pedagógiai Kara és a Partiumi Keresztény Egyetem egy másfél éves EU-s projekt végére tett pontot pénteki zárókonferenciájával. A „Határmenti pedagógus közösségek  interkulturális kompetenciájának erősítése” című pályázati projekt szlogenje „Két ország, egy cél, közös siker!”  jól fejezi ki a másfél éves munka célját, amiben a határ kétoldalán dolgozó pedagógusok ismerkedtek meg egymás módszereivel, intézményeivel. Ezen idő alatt nem csak a két  központban, hanem kihelyezett helyszíneken is találkoztak egymással a résztvevők.

A téma fontosságának megfelelően a rendezvény szervezői mindkét részről igen prominens személyiségeket vonultattak fel záróakkordként. Dr. Lipcsei Imre, a Pedagógiai Kar dékánja üdvözlője után felszólalt Dr. Solti László akadémikus, a Szent István Egyetem rektora, de szót kért Domokos László, a Megyegyűlés korábbi elnöke, Dr. János-Szatmári Szabolcs a  Partiumi Keresztény Egyetem rektora, és annak dékánja Dr. Flóra Gábor is. Polgármesterünk, Babák Mihály kijelentette, hogy szerencsére mindkét országban tanultak a múltból, és rájöttek, hogy a közös jövőnek és az együttműködésnek van jövője, nem pedig az egymással való ellenségeskedésnek.

Az ünnepélyes megnyitó végére megérkezett Tőkés László a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, az Európai Parlament elnöke is.

Leave a Reply

Exit mobile version