Menu
in

XIII. Homoródmenti Népdalvetélkedő, Szentegyháza

110306homorod

110306homorodSzentegyházára érkeztünk pénteken a másnapi népdalvetélkedőre. A Múzeum Szállóban lettünk elszállásolva, ahol a színházterem karzatáról máris megleshettük a Csíkszentgyörgyi Székely Góbé együttes műsorát Fehér Zoltán és Vitos Imre előadásában. Őszintén bevallom, elég nehezen állt rá a fülem az ízes székely beszédre, így sok-sok mókás poént elmulasztottam.

Örömmel értesültünk arról, hogy együtt fogunk vacsorázni a moldvai csángók énekegyüttesével ( vezetőjük : Nyisztor Ilona népdalénekes, pedagógus és művelődésszervező), akik Pusztina, Somoska, Lujzikalagor és Lészped településekről érkeztek. Késő estig beszélgethettünk velük. (Bővebben itt olvashat a moldvai csángókról.)

A népdalvetélkedő versenyszabályzata szerint helységenként és korosztályon-ként 4 x 2 énekes jelentkezhetett. A népdalénekesek versenylapot készítettek. Az ezen feltüntetett énekekből egyet szabadon választottak, egyet pedig a bírálóbizottság kérésére dalolt el a versenyző.

Haáz Sándor karnagy, zenetanár nyitotta meg a vetélkedőt, bemutatta a zsűri tagjaiként Márdirosz Ágnes színésznőt, Török Viola zenetanár-rendezőt és a zsűri elnökeként Dr. Szalay Zoltán zenetanár-néprajzkutatót.

Ezt követően a szentegyházi rendezvények elmaradhatatlan résztvevője, Balázs Antal sepsiszentgyörgyi fafaragó mester átadta a XIII. versenyre készített kopjafa kompozícióját, mely 13 különböző fából faragott kis kopjafa, rajtuk az a dalrészlet, mely a fa fajtájára utal.

A benevezett településről jelentkező énekesek közösen ültek be a színpadra és több csapat közös énekkel nyitották, zárták műsorukat. A szólisták bemutatkoztak, megmondták korukat, elénekelték az általuk választott dalt, majd a zsűri jelölt meg egy éneket.

A homoródmenti települések, – Kápolnásfalu, Szentegyházasfalu, Szentkeresztbánya, Lövéte, Homoródszentmárton és Vargyas -, szereplése után a moldvai csángók, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Székelyudvarhely énekesei léptek fel. A legfiatalabb énekes 8 éves, a legidősebb 88 éves volt.

Meglepetés együttesként a helyi hagyományőrző huszárok énekeltek közösen.

Ezt követően (est)ebédhez rendezték át a nézőteret és a helyi énekkar lányai-fiai megterítettek.

Elkészült az énekesek sorrendje és a zsűri tagjai értékelték a versenyt, majd megkezdődött a díjátadás. A szarvasi Gallicoop ZRt. , a BAREX Kft. , a Civil Szervezetek és a Hagyományőrző Gazdák Szervezete díjait Mihály István adta át.

Vacsora után nótázással fejeződött be és kezdődött a nap. Másnap lovas szánokkal felmentünk a Hargita aljáig és tüzet raktunk, szalonnát  sütöttünk. Este közös vacsorával búcsúztunk barátainktól.

Hétfőn ellátogattunk a Csíksomlyói Kegytemplomhoz, majd kora délután haza indultunk.

Kozma Ákos
2011. február 26.

Leave a Reply

Exit mobile version