Menu
in

Lóáldozás a Körös partján

110724loaldozas

110724loaldozasA Tessedik Sámuel Múzeum előtt felállított faló napok óta a kíváncsiság középpontjában állt. Kezdte nyers fa állapotúként, majd nemzeti színűre festették. Az ezt követő vörös a kommunizmust jelképezte, amit az Európai Unió kékje követett, és ami alól azért ki-kilátszott még a vörös, ahogy még ma is ki-kilóg az előző rendszer lába az EU kékje alól. A rózsaszínnel azt akarták az alkotók kifejezni, hogy milyen világ jön. Hogy milyen? Meg kell kérdezni tőlük! Utoljára feketére, majd fehérre változott az építmény. A fehér ló a honfoglalás környéki mondára utalt, mikor Árpád és a lovas magyarok mai hazánk területére érkeztek, és Szvatopluktól egy fehér ló árán csellel majd némi hadakozással megszerezték Pannóniát.

A Tessedik Sámuel Múzeum elé vonszolt ló remek eszköz volt a szombat esti kiállítás megnyitójának beharangozásához, majd az azt követő lóáldozáshoz.

A múzeum díszterme ezúttal is megtelt érdeklődővel. A szarvasi és Szarvasról elszármazott művészek kiállítását Csasztvan András és Szuhaj György nyitotta meg. 55 alkotó nyújtott be munkát, amik többsége a falakra került, de volt, aki a padlóra festett lovat, ill. készült pályamű fémből is. Szuhaj György kihirdette a jövőévi témát is, ami az ember lesz. Lehet gondolkodni, el lehet ereszteni a fantáziát!

A megnyitó után jött az NSZK alkotócsoport sámántagozatának híres-hírhedt performance. Biztosan sokan emlékeznek még az állatkínzás határát súroló halas performance-re, vagy az ahhoz képest szolid matinékra, amiket a szarvas, az élet, ill. a fa ihletett. A lóáldozás a sámánokkal a Szent István parkban történt. Hatalmas tömeg kísérte le végső állomására. Mielőtt feláldozták volna, a ló farából burokban megszületett egy gyermek.

Az áldozás ezúttal égetést jelentett, amit nem segített elő az elmúlt napok szeszélyes, csapadékos időjárása. Hosszú kísérletezés után is csak részlegesen sikerült elhamvasztani a falovat, amit az utcabálra készülődő tömeg már nem várt meg, szépen lassan elszállingóztak.

Leave a Reply

Exit mobile version