Menu
in

Lőttek a magyar demokráciának

110928foldesi

Forró politikai őszt és még forróbb, de keserves politikai tavaszt ígért sajtótájékoztatóján Földesi Zoltán, a Magyar Szocialista Párt helyi elnöke.

Orbán Viktor kormánya történelmi lehetőséget kapott, de ahelyett, hogy élt volna a lehetőséggel, ámokfutásba kezdett, ill. elkezdte bebetonozni a hatalmát. Elsősorban az oktatás és az egészségügy terén történnek olyan dolgok, amik nem vezetnek jóra. Tizenhat évesen szakképzetlenül fognak kikerülni az iskolapadból a szerényebb képességű diákok. Az állami felsőoktatásba szűkül a felvehető gyerekek száma, a tandíj viszont jelentősen emelkedni fog. Egy orvos képzésének a díja 10 és 20 millió között lesz, de egy tanári diploma is több millióra fog rúgni.

 

Az adórendszer igazságtalan. Orbán Viktornak be kellene látnia, hogy tévedett az egykulcsos adó bevezetésekor, ami a gazdagokat még gazdagabbá teszi, a szegényeket magukra hagyja, jelentette ki a szarvasi szocialisták első embere. A világ legmagasabb ÁFÁ-ját tudhatjuk magunkénak január elsejétől, ennél a világon is csak két országban van magasabb, de ott nem általános szinten.

Az önkormányzati rendszer átalakítása is aggasztja Földesi Zoltánt. Az önkormányzati funkciók többségét elveszik a településektől és járási kormányhivatalok lesznek. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Babák Mihály polgármester azzal a karmesteri pálcával amit a közelmúltban kapott legfeljebb csak a tűzoltózenekart fogja tudni vezényelni, visszatérünk a rendszerváltás előtti szisztémához, “lőttek a magyar demokráciának”, mondta a szocialista vezető.

Az MSZP ügyeiről szólva elmondta, hogy országos szinten kemény ellenzéki szerepre készülnek, helyben viszont a közösség egybentartása a célja. Nem hajlandó beállni azok közé, akik megkérdőjelezik a városvezetés jóhiszeműségét. A tények bizonyítják, hogy a város jó kezekben van, sokmilliárdos fejlesztés után a jövőben ismét két jelentősebb beruházás indul, a szennyvíztelep rekonstrukciója valamint a városrahbilitációs program mintegy 2,5 milliárd forint értékben.

Sajtótájékoztatójának végén az MSZP belső viszályáról szólva kijelentette, hogy ha kell, akkor külön folytatják Gyurcsánytól és a demokratikus koalíciótól, de ezt a luxust nem engedhetik meg maguknak hosszútávon, hogy amikor egy erős ellenzéknek kellene fellépni a kormányzás ellen, akkor ott a belső cívódások emésztik fel a pártot.

Leave a Reply

Exit mobile version