Menu
in

Nem sikerült a pontmentés

111010kezi

111010keziVasárnap este ismét komoly feladat előtt álltak a szarvasi női kézilabdázók. Az a Marosmenti NKSE látogatott Szarvasra, akivel azonos ponttal álltak a tabellán a lányok. Nem kezdődött jól a találkozó, hiszen Csery Mónika visszatérő térdsérülése miatt már az 1. percben kiszállt a mérkőzésből. A betegen játszó Molnár  sem bírta sokáig a pályán, így Zelei egyedül maradt, mint átlövő. Az első hazai gólra a 13. percig kellett várni / 1:3/, mely finom szólva is elkeserítő volt. Száva és Almási edzők  időkérése után valamelyest változott a játék képe, de továbbra is a harcos védekezés,  kiváló kapusteljesítmény és nagyon gyenge támadójáték jellemezte mindkét csapatot. Halvány, öttelettelen játék, sok technikai hiba,  kihagyott helyzetek következtek, így fordulhatott elő, hogy a 21. percben 5: 6- ot mutatott az eredményjelző. A közönség és a lányok lelkesedése , akarása arra volt elég, hogy a félidőben 9: 9 – es állással térhettek pihenőre a csapatok.

A II. félidőben is fej – fej mellett haladtak a lányok,  a Szarvas át is vette a vezetést, majd ismét egy rövidzárlat és 5 perc gólképtelenség következett. Ezt kihasználták a makói lányok, és 3 gólos veztést szereztek / 12:15/. Foggal – körömmel harcolva  a 24. percben ismért sikerült az egyenlítés Hajduéknak, ebben nagy szerepe volt a két orosházi játékosnak is, akik keményen küzdve percről- percre jobb játékot mutattak. Ekkor ismét egy váratlan technikai hiba következett, megállítva a gólgyártásban a bátran játszó Rubinsteint. Az elszalasztott lehetőség után Ábrahám két perces büntetése miatt kiszállt a játékből, újra a Makó szerezte meg a vezetést hétméteresből / 18:19/. A hazai csapatnak mindössze 8 másodperce maradt arra, hogy egy bravúrral pontot mentsen a találkozón, sajnos ez nem sikerült, így a lefújáskor 1 gólós vereséget mutatott az eredményjelző. Két nagyon gyengén támadó csapat küzdelmét hozta a mai nap, ismét a küzdés dominált, örömteli volt Labát kapus teljesítménye. Így küzdve, és akarva ki lehet kapni, el lehet veszíteni egy mérkőzést, de törekedni kell a támadójáték hatékonyabbá tételére, a helyzetkihasználás javítására  és a hétméteresek értékesítésére, mert csak így lehet mérkőzéseket nyerni. A  találkozó képét figyelve a mai napon a döntetlen igazságosabb lett volna.

Száva Flórián, Almási László: két keményen és jól védekező, de gyengén támadó csapat küzdött egymással, a szerencsésebb csapat nyert.

Szarvasi NKK – Marosmenti NKSE / 9:9/ 18:19
Szarvas, 150 néző

Vezette: Hirth György, Medvegy Péter

Szarvas: Labát/ kapus/ Zelei/7/, Molnár, Csery, Hajdu/3/, Ábrahám /1/,Kovács F, Csere: Juhos / kapus/, Rubinstein / 4/Farkas K/2/, Körmendi /1/ , Farkas E, Fulajtár, Precskó

Edző: Almási László, Száva Flórián

ellenfél ld: Erdei/8/

Leave a Reply

Exit mobile version