Menu
in

Költségvetés és kardcsörgetés

120216pmh

120216pmhTegnap tárgyalta az Önkormányzat a 2012-es költségvetési rendeletét. A 3577273 ezer forint mérlegfőösszegű terv testületi többséggel került elfogadásra. A két biztos igen szavazatot jelentő Besenczy Zoltán és Gombár Györgyné hiányzott, Gajdos Attila tartózkodása pedig borítékolható volt. Az unalmas, de annál fontosabb napirendi pont után Babák Mihály polgármester sértődöttségének adott hangot, hogy az Állami Számvevőszék kilábalási tervet kér a várostól. Nem vagyunk mi betegek, nincs szükségünk ilyenre, de majd ezt személyesen is közli az ÁSZ elnökével, Domokos Lászlóval, és egyúttal kéri, hogy dolgoztassa meg a beosztottjait, ne mindenhova a formanyomtatvány menjen ki, amivel megsérti őt és rajta keresztül a szarvasiakat.

Polgármesterünk után, napirenden kívül, de ahhoz visszacsatolva kisebb pengeváltás zárta az ellenzéki képviselők között, ami egy kis színt vitt a délutánba. Földesi Zoltán képviselő kihasználta az alkalmat, hogy visszavágjon a “nyaligép” státuszért, amibe a Jobbik aposztrofálta a közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján.

Földesi Zoltán elmondta, hogy 14 éve képviselő, azóta minden költségvetést megszavazott, legyen kormánypárti vagy ellenzéki országgyűlési képviselő, egyúttal kérte Gajdos Attilát, hogy a költségvetésből megvalósult beruházások átadóin legyen szíves középről inkább kicsit a jobb szélre állni a közös fényképezkedéseken, ahol a tartózkodóknak tartják fent a helyet.

Földesi Zoltán nagyon mellreszívhatta a Kovács Ádám által a személyét ért vádakat, mert büszkén ismételte el, hogy másoddiplomásként ismét a felsőoktatás hallgatója, és 4,58-as féléves átlaga volt, majd egy Növer-vágással felérő gratulációval válaszolt Kovács Ádámnak ahhoz, hogy sok év után sikerült elvégeznie a főiskolát.

A kölcsönös gratulációkba fulladó csörte záró akkordjaként Gajdos Attila válaszában gratulált Földesi Zoltánnak a jó tanulmányi eredményéért, és ő is elbüszkélkedett azzal, hogy ősztől ő is újabb diplomáért indul harcba.

Reméljük, hogy nem fajul tovább a dolog, és három-négy év múlva, a diplomaosztók után azért koccintanak majd és nem lesz örihari ebből a kis fegyvercsörgésből. Viszont ha ez így megy tovább, lassan megéri végignézni a testületi üléseket.

Leave a Reply

Exit mobile version