Menu
in

Négy karatés érem a Magyar Bajnokságról

120403karate

Kistérségünk kilenc karatésa vett részt a a 2012. évi Karate Magyar Bajnokságon: a 8-9 évesek között Frankó Dániel és Nyerges Áron, a 10-11 évesek kisebbik súlycsoportjában Kasuba Kristóf, Litauszki György, Tálas Bendegúz és Sindel Márk, a nagyobbikban Juhos Iván és Hrncsjár Máté, a 12-13 évesek táborában a csabacsűdi Poljovka Kristóf indult, míg a kadet korosztályban Borzi Balázs. Bár a szerencse nem minden esetben kedvezett, és versenyzőink sokszor csak egyetlen bírói zászlóval estek el a továbbjutás lehetőségétől, a különítményből négy versenyző így is dobogóra állhatott. A legifjabbaknák Frankó Dániel három mérkőzést nyerve a döntőig menetelt, ahol aranyérmet szerzett. A csapat következő érmét, egy bronzot Sindel Márk gyűjtötte be a 35 kiló alattiak között, majd Poljovka Kristóf a tőle megszokott határozottsággal verekedett ki magának hasonló eredményt.

Vasárnap a hivatalos WKF korosztályok versenyét rendezték meg. Itt Borzi Balázs képviselte városunkat, aki a kadetek között két győztes mérkőzőssel jutott a döntőbe, ahol végül ezüstérmet szerzett. Utóbbi eredménynek már csak azért is van nagy jelentősége, mert a dobogós helyezés a válogatott kerettagság feltétele. Balázs a tavalyi Karate Diákolimpia 3. helyével ugyan már bekerült a válogatottba, most helyét megerősítve esélyesként szállhat harcba az őszi kvalifikációs sorozaton az Eb részvételért.

A csapat felkészülését a Szarvasi Mozzarella Kft támogatta.

Gratulálunk az eredményekhez.

Leave a Reply

Exit mobile version