Menu
in

Eladják a földet a lábunk alól

120413jobbik

120413jobbikGyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlési Külügyi Bizottságának alelnöke volt a Jobbik szarvasi alapszervezetének vendége csütörtök délután egy lakossági fórum erejéig, aminek témája az EU-n kívüli élet volt.

A helyi Jobbik két vezetőjének, Gajdos Attila és Samu Tamás Gergő távollétében a házigazda szerepében Kopcsjak Tamás, a Jobbik ifjúsági tagozatának szarvasi elnöke mutatta be a vendéget a szimpatizánsoknak. Samu Tamás Gergőnek Budapesten akadt dolga, Gajdos Attila pedig Gyurcsány Ferencnek segített a szakdolgozatát keresni Békéscsabán.

Az előadó azzal a megállapítással kezdte előadását, ami már többünknek feltűnt, mégpedig, mintha a politikusok nem ugyanazon a bolygón élnének mint a választóik, akiknek a lábuk alól eladják a földet. A Gyurcsány-kormány idején a stratégiai fontosságú földet ugyanúgy kezelték, mint bármilyen más vagyontárgyat. 2014-től nem az lesz a kérdés, hogy ki műveli meg azt, hanem azt, hogy kié lesz.

Az Európai Unióval kapcsolatban a Jobbik szeretné elérni azt, hogy a bennmaradás vagy a kilépés kérdéséről társadalmi vita bontakozzon ki, amire két apropó is szolgál. Az egyik az, hogy erre 2003-ban nem nyílt lehetőség, ill. azóta akkorát változott az EU, amiről akkor fogalmunk sem volt. A Jobbik egy szuverén országok szövetségében elképzelhetőnek tartja a tagságot, de abban a szerkezetben, amerre most tart az unió vonata, a minden téren centralizált szövetségben nem szeretne részt venni. Az uniós tagság ráfizetés nekünk, arról nem beszélve, hogy állandóan rajtunk statuálnak példát, holott más országoknak sem jobbak a számai, mert nem megfelelő a brüsszeli képviseletünk. Az Európai Unió jelenleg olyan pályára állt, ami alkalmatlan a magyar érdekek képviseletére. Gyöngyösi Márton a mai rendszerrel tett összehasonlítása során hajszál híján visszasírta a Kádár-rendszert, de legalábbis az akkori közbiztonságot, közoktatást és létbiztonságot, amire kora miatt aligha emlékezhet érdemben, de a nézőtéren ülők közül az idősebbek bólogattak.

Előadása után a hallgatóságnak lehetősége nyílt kérdéseik feltevésére, amit kicsit bátortalan kezdés után ki is használtak.

Leave a Reply

Exit mobile version