Menu
in

Segítséget kér, mert élni akar

130422daganat

130422daganatAndrás 36 éves. Volt felesége, van két szép lánya és agydaganata. Nyugdíja nincs. Volt, de a legutóbb kapott egyszeri 24 ezer forint után nem érkezett több. Segítséget kér, mert élni akar. Édesanyja 60 ezres nyugdíjából, annak testvérei által adott segítségből és kölcsönökből húzták ki az utóbbi hónapot. Az elmúlt havi rezsi 40 volt. Ő is két infarktuson van túl, cukros, magas a vérnyomása. Dolgozna, de 63 évesen nem is nagyon veszik fel sehova, mondta Marika, aki elkísérte fiát és a riport alatt el-elsírta magát. Állítólag járják az utcákat, hogy neki gyűjtenek, de ők nem tudnak róla. A Polgármesteri Hivatalból kapnak lakhatási támogatást.

1998-ban kezdődött. Sosem felejti el, mondta Balázs András. 21 évesen, a fiatalsága közepén érte a baj. Szerződéses katonaként szolgált. Fizetésnap volt. A tusolóban összeesett. A sorkatonák vitték be a körletbe. Ott tért magához, ahol megint rosszul lett, majd a kórházban is. Kiderült, agydaganata van. Jóindulatúnak gondolták, megműtötték, majd másodszor is, de akkor már rosszindulatúnak mondták. Összesen négyszer. Az első után lebénult az egyik oldala. A negyedik után azt mondták neki, hogy nincs több műtétre lehetőség. Sugarat kapott. A CT kimutatta, hogy összezsugorodott, de nem tűnt el teljesen.

Amíg élt a mamája, amíg élt az édesapja, de már csak az édesanyja segít lelkileg feldolgozni a betegségét. Most is gondjai vannak az olvasással, a beszéddel. Ha gondolkodik előtte, akármit tud mondani. Remeg a keze, remeg a lába, nem úgy dolgozik, ahogy ő akarja.

Állapotában javulás állt be. Azt nem tudni, hogy a sugárnak, a gyógyszereknek, vagy a büki füvesember, Szabó Gyuri bácsinak a kúrája segített, de a daganat visszahúzódott.

Az első műtétek után még tudott dolgozni, de a kezelések mellékhatásaként jelentkező epilepsziája miatt nem vették fel errefelé, ahol ismerték. Elment Esztergomba, ahol senki sem ismeri, az egyik autógyári beszállítóhoz. Ott 11 órákat húzott le, azt meg ő nem bírta. Tetoválással egészítette ki a rokkantnyugdíját, de a tavaly februári, negyedik műtétje óta azt sem tudja már csinálni, mert azóta remeg a keze.

Tavaly májusban, mikor befeküdt sugárterápiára, kellett mennie felülvizsgálatra. Állapotromlása ellenére visszaminősítették, de a pénze nem változott. Aztán március 26-án nem kapott nyugdíjat. Kapott egy, ahogy András mondta, nagyobb összeget, 24 ezer forintot, aminek megörült, gondolva, hogy rájöttek, nem elég a nyugdíj a megélhetéshez. Rá volt írva: egyszeri kifizetés. Az nem, hogy az utolsó. 49 ezer volt a nyugdíja. Annak a 33%-át vonták, mert a mamája után örököltek, de nem tudták kifizetni az illetéket. Gyerektartást két éve nem fizet.

Most segítséget kér. Természetben vagy pénzben. Nem tudják, melyik kezelésnek a hatására, ezért nem merik egyiket sem abbahagyni. Szabó Gyuri bácsi kúrája sem filléres dolog: fehér hús, borsó, cékla, dió drága, feketeáfonya, fokhagyma, paprika sárgarépa szilvalekvár, fagyöngy tinktúra, közönséges galaj, körömvirág nyersen, barackmagolaj, dióbél, gránátalmalé.

A segítséget a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezeténél lehet megtenni. Ez Szarvason a Kossuth u. 30-ban, a Civil Udvarban van. Keressék Pljesovszki Ágnest a 70/933-8294-es számon!

Leave a Reply

Exit mobile version