Menu
in , ,

Megjelent a Szarvasi Krónika 27. száma

Puskás Öcsi és Litauszky Pál

Puskás Öcsi és Litauszky Pál

A szokásos időben – május közepén – megjelent a Szarvasi Krónika 27. száma. Az anyagbőség miatt ez a szám is a korábban megszokottnál nagyobb oldalszámmal (200 oldal), hat fejezettel kerül az olvasó kezébe.

A Jelenidőben a város kitüntetettjeit (46 kitüntetett!), legnagyobb adófizetőit, a Szent Klára templom „megsüvegelését”, valamint az Arborétum 140 éves mamutfenyőjét mutatja be.

A második fejezet az Agrárkutatás Szarvason címmel új témát indít: most a korábban 50 évig működő, sajnos mára megszűnt Öntözési Kutató Intézet történetét írja le dr. Lelkes János, az utolsó igazgató. Dr. Reszkető Péter riportja a „rizs nagyasszonyát”, Simonné Dr. Kiss Ibolyát és rizsnemesítő munkáját mutatja be. A következőkben dr. Molitorisz Pál tanulmánya „A rizses Litauszkyak”-ról szól. Történetük felér egy kalandregénnyel.

A harmadik fejezet a Múltunkat idézve, a gimnázium nagykönyvtárának (most a Városi Könyvtár) kincseit, Haviár Dániel lelkészt, Tessedik Ferenc (Tessedik Sámuel fia) anyakönyvi adatait elemzi, valamint érdeklődésre tarthat számot Brlás Attila képeslap-gyűjteményének múltat idéző írása.

Az Elődeink életéből c. fejezetben dr. Kutas Ferenc egy vérbeli kereskedő, a századik életévébe lépett Csipai János életútját írja le. Dr. Kutasné Szarka Judit írása Búzás Mihály családi történetén át egy 20. századi paraszt család életét követhetjük nyomon. Ugyancsak ő a közelmúltban elhunyt orvos házaspárnak, dr. Parczen Józsefnek valamint feleségének, dr. Bod Magdolnának állít emléket, Paraszt Attiláné pedig az 1911-ben elhunyt Regős Imrét, a zenetanárt, a katolikus templom egykori orgonistáját mutatja be. Külön csemege lehet a múlt iránt érdeklődőknek a 94 éves Varsányi Gyula hajdani kiskanász-életének leírása.

A Nemzetiségeink életéből című fejezetben a Szarvasról elszármazott Janecskó János, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium ny. igazgatója von párhuzamot a magyar és szlovák irodalom között.

A Szemle című rovatban tizenöt Szarvason megjelent könyv, könyvecske, kiadvány szemléje olvasható tíz szerző tollából. A kötet utolsó 11 oldalán a Szarvason történt 2012-ben című lista böngészhető. Ajánlható a hátsó borító írása is, ahol a szerkesztőség aktuális „üzenetét” lehet olvasni. Lackfi János író-költő „Milyenek a magyarok?” című könyvének ironikus-szarkasztikus részlete elgondolkodtató.

A Krónika 27. száma a Tessedik Múzeumban, a Városi Könyvtárban, a Könyv- Kazetta Szaküzletben, a Polgármesteri Hivatal portáján és a DEBI ABC-ben vásárolható meg.

eRPé

[nggallery id=4]

Exit mobile version