Menu
in , ,

Visszafoglalták a játszóteret a szarvasi anyák

Játszótéri életkép

A Facebookon kezdődött a Kossuth téri játszótér ügye, ahol egy szarvasi anyuka sérelmezte, hogy a teret jól körülhatárolható kör, a szarvasi cigányság kisajátítja és finoman szólva sem üzemszerűen használja. Az általánosítás, hogy a szarvasi cigányság nem fedi a valóságot teljesen, mert nem a közülük gyereküket a játszótérre vivő nőkkel volt a baj, hanem a férfiakkal, akik ott gyülekeznek, dohányoznak, szólnak be a hölgyeknek és elfoglalják a játékokat. Ez már megint nem igaz így, mert az anyukák közül is vannak problémás esetek, mint például az, aki a gyerekével a játékok között végeztette el a dolgát, ami persze adódhatott vészhelyzetből is, de utána a végterméket ott hagyta.

Ezeknek az együttélési szabályoknak a tisztázására úgy döntöttek az anyukák, hogy kimennek a játszótérre, felállítanak egy szabályrendszert, és megpróbálják betartatni azt. Az ötlet több sebből vérzett. Az első, hogy húszévnyi együttélési kísérlet után, szinte biztosan kijelenthetjük, hogy a szabály szó, mint olyan, teljesen értelmezhetetlen a lovári nyelvben, és kísérlet sem történt arra, hogy valahogy belopjuk a szótárukba, sőt a liberalizmus még tolta is alájuk a szekeret. A szabály szó értelmezhetetlensége után a továbbiakban értelmetlen az is, hogy egy olyan listát írjanak össze, amiben csupa tiltó dolog van. Az értést megkönnyítendő, piktogramokat lehetne alkalmazni… de ennyit? És maguktól értetődő dolgokra?

Az eredetileg is halálra ítélt ötlet ellenére az anyukák mégis úgy döntöttek, megpróbálják. Férfi, az egyik szervezőn, a Szarvasi Fórum csoport egyik moderátorán, Tóth Zoltánon kívül csak egy apuka volt. Ez már megint nem igaz, mert ott volt a Jobbik két helyi rezidense, Gajdos Attila önkormányzati képviselő és Samu Tamás Gergő is, ami némi politikai színezetet adhatott volna a hölgyek kezdeményezésének, de ők nem használták ki az alkalmat a jobbikos eszmék terjesztésére, csak karba tett kézzel demonstráltak.

Az igazi meglepetés a két játszótér őr volt, akiket hivatalból irányítottak a eszközök állagának megóvására, mert az elmúlt napokban már két új játékot is tönkretettek, pedig hol van még az átadás! Elmondták, hogy hárman vannak megbízva, akiből kettő-kettő párban teljesít szolgálatot 2+1 napos munkarendben, talán délután fél négytől este tízig. Nem egy irigylésre méltó munka, mert a játszóteret nem üzemszerűen használók csoportja nem nagyon akarta érteni a képletet, hogy a tizenöt felnőtt alkatú -és korú- általános iskolás nem egyenlő az engedélyezett három gyerekkel. Ez még gyakorlásra szorul, de a játszótér őrzőin látszott, hogy nem rajtuk fog múlni, hogy megértessék a hat után gyülekező férfinéppel, ez nem egy tesztjátszótér, hanem a tervek szerinti végleges.

Az anyukák örömmel fogadták a rendfenntartókat, és fürdetési időre meg is fogalmazódott általuk néhány további jobbító javaslat: kerítés a Béke utca felé, mert közel van az úttest, kamera kitáblázva, WC és mosdó, dohányzásra helyet kijelölni, kutyát bevinni tilos, kerékpárt is csak tolva, a játékokat csak gyerekek használják, játékok használatánál a szülők figyeljenek oda arra, hogy a régóta várakozók is hozzáférjenek, ábrák a játékokra kor és súly meghatározással, ill. a közösségi magatartás gyakorlása, trágár és csúnya beszéd kerülése. Gyakorlatias ötlet, hogy az őröknek valamilyen megkülönböztető öltözet, vagy jelvény kellene, hogy a játszóteret használó férfiakban is tudatosuljon, hogy ők ott dolgoznak.

A férfiak egyébként valószínűleg egyenesen a délutáni műszakból jöhetnek, mert meglepően kis időintervallumon belül érnek oda mindannyian, többnyire hat óra után, amikor a forróság elmúlik. Persze ez valószínűleg nem igaz, mert a Vasút utca környékén rendszerint láthatók ugyanezek az arcok nappal is csoportosulni, vagy le s föl autókázni a városban. A három műszak lehet a magyarázat. Abban az esetben viszont, ha ez igaz lenne, sörrel várnánk őket a játszótéren egy-egy fárasztó műszak után.

Leave a Reply

Exit mobile version