Menu
in ,

Oszter Sándor és Failoni Donatella a Vízi Színház színpadán

Oszter Sándor és Failoni Donatella a Vízi Színház színpadán

Péntek este Failoni Donatella zongoraművésznő és Oszter Sándor színművész lépett a Szarvasi Vízi Színház deszkáira. Estjük címe: „Tanulj meg fiacskám komédiázni”.

Oszter Sándor Kossuth-díjas színművész József Attila verssel kezdett, de a versek között elhangzott történetek tették személyessé a valamivel több, mint másfél órás estét. Oszter Sándor mesélt gyermekkoráról, találkozásáról Illyés Gyulával és Nagy Lászlóval. Meséi közben verseket mondott, többek között Wass Albert „Üzenet haza” című versét. (Pár napja dicsértem Kolti Helga versmondását e költemény kapcsán.) Péntek este Oszter Sándor is pátoszok nélkül, másképp, de káprázatosan mondta el ezt a verset, és az összes többi költeményt is, amit mondott. Köztük Jókai Anna „Ima Magyarországért” című versét, ami nagyon megérintett. Szerintem a csúcspont az volt, amikor Failoni Donatella Liszt Ferenc „Szerelmi álmok” című művét játszotta zongorán, Oszter Sándor közben William Shakespeare 75. szonettjét mondta. Failoni Donatella, aki az Olasz Köztársaság Lovagkeresztjének birtokosa, Beethoven Für Elisét játszotta elsőként, de ami meglepetés volt számomra, az este végén prózai szövegmondása, előadó-képessége volt. Oszter Sándor az utolsó részben Örkény egyperceseket adott elő, zárásként pedig elhangzott a címbeli dal „Tanulj meg fiacskám komédiázni”. A majdnem teltházas előadást a közönség hosszas tapssal köszönte meg.

Gaál Roland az est házigazdája virág helyett belga csokit vett Failoni Donatellának, (mert azt jobban szereti). De Babák Mihály polgármester úrtól és Fekete Péter igazgató úrtól egy-egy csokor virágot is kapott a művésznő. Remélem látjuk még a Vízi Színház színpadán a csodálatos ember- és művész házaspárt.

 William Shakespeare, LXXV. Szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(Szabó Lőrinc fordítása)

Exit mobile version