Menu
in , ,

Díjátadó a Luther’s Roses kísérete mellett

Luther's Roses

December 8-án, hagyományteremtő körülmények között került sor, az ”Adventi Angyalok„ című kiállítás megnyitójára a Luther’s Roses kórus adventi hangversenyének kísérőjeként az Evangélikus Ótemplomban. Annak ellenére, hogy néhány meghatározó hang távozott az énekkarból, az evangélikus kórus nagy lépést tett előre az első nyilvános fellépés óta. Advent második vasárnapján nem csak a hangzásban, hanem öltözékben is együtt volt a Lázár Zsolt által megálmodott Luther’s Roses. Az énekszámok között az esperes bibliai történetei és igehirdetése volt hallható, ill. átadták a kiállításra érkezett legjobb alkotások készítőinek az elismerő okleveleket is. Két intézményből, a Szlovák Általános Iskolából és Óvodából, valamint a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolából és Óvodából érkeztek pályaművek. A díjazások iskolánként, kis- és nagycsoportonként, alsó és felső tagozatonként történtek.

A díjazottak a következők:
Tóth Borbála 3,5 éves Süni cs.
Tiba Hanna 3 éves Süni cs.
Petrovics Bori 3,5 éves Süni cs.
Galó Zsófia 3 éves Süni cs.
Konstantinovics Márk 3 éves Süni cs.
Farkas Nóra 6 éves Méhecske cs.
Pozderka Nándor 5 éves Méhecske cs.
Bengery Krisztina 6 éves Méhecske cs.
Nagy Emese 6 éves Méhecske cs.
Lázár Gellért Benjámin 6 éves Méhecske cs.
Szabó Tamara 5 éves Katica cs.
Bány Maja 4-5 éves Katica cs.
Fürj Kinga 5 éves Katica cs.

Benka alsó:
Molnár Fábián 4.b
Bány Barna 3.a
Cziglédszky Samu 4.a
Tóth Ramóna 2.c
Márki Emese 2.c

Benka felső:
Lázár Dániel 5.a
Filip Dániel 6.b
Péntek Teodóra 6.b
Ábrahám Rella 7.a
Harmati Lilla 7.a

Szlovák alsó:
Varga Vivien 2.c
Szebeni Zsófia 2.b
Karai Anett 2.b
Zahorecz Mira 4.b
Voják Boglárka 3.b

Szlovák felső:
Pribekszki Zsófia 7.b
Gáspár Noémi 7.a
Molnár Kinga 7.a
Frankó Sarolta 6.c
Prasz Zóra 7.b

Exit mobile version