Menu
in , , , ,

A turizmus fellendítéséért dolgoznak

Ardainé Tóth Anikó, Mihály Mariann, Bukovinszky Béla és Horváth Ágnes

Míg országosan csupán 5 százalékkal nőtt tavaly a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma, addig Szarvason és térségében ez a mutató elérte a 30 százalékot. Egyebek mellett ez is elhangzott a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület pénteki sajtótájékoztatóján.

A 2011-ben alakult egyesület nemrég tisztújító közgyűlést tartott. Ennek eredményeként az elnöki feladatokat Bukovinszky Béla vette át, helyettesei: Szabó Róbert és Bogdán Tamás.

A sajtótájékoztatón az elmúlt év eredményeiről és az idei tervekről egyaránt szó esett. A részleteket Bukovinszky Béla elnök, valamint Mihály Mariann TDM-menedzser és Ardainé Tóth Anikó menedzser-asszisztens ismertette. Elhangzott: az elmúlt évben megújult az egyesület honlapja, új arculati kézikönyvet jelentettek meg, s emléktárgyakat is készítettek. A legbüszkébbek azonban a 14 személyes elektromos kisbuszra, amelyet az idei szezontól kezdve szeretnének menetrendszerű járattá alakítani. Vásároltak 20 darab kerékpárt és kerékpártárolókat is. A turisták számára most már egy mobil applikációs rendszer segítségével online idegenvezetést is biztosítani tudnak. A Pocket Guide rendszer 3 nyelven érhető el és 15 állomás érintésével vezeti körbe a turistákat a városban.

Az egyesület különböző kiállításokon igyekezett népszerűsíteni Szarvast, Békésszentandrást és Kondorost. Nagy hangsúlyt fektettek a média-megjelenésekre. Januártól Csabacsűddel is szerződést kötöttek, így most már négy település idegenforgalmát igyekeznek fellendíteni. Az egyesületnek összesen száz tagja van, ezek többsége magánszállásadó.

Ami az idei terveket illeti, szeretnék a már bevezetett Körös-menti kedvezménykártyát a helyiek számára is kiterjeszteni. Szarvason a vízi színházba távolabbról érkező vendégeket is szeretnének hozni (eddig a nézők 80 százaléka szarvasi és környékbeli volt). Kondoroson a Rózsa Sándor legendakörre építve kívánják fellendíteni a turizmust.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy az egyesület javaslatára a szarvasi önkormányzat 2014. január 1-től a 70 év felettiek esetében eltörölte az idegenforgalmi adót. Az IFA mértékét 400 forintról 250-re csökkentették, amitől a magánszállásadói szektor kifehéredését (azaz a feketézés visszaszorítását) remélik.

Az egyesület működéséhez az anyagi forrást egyrészt a tagok befizetései, másrészt pályázati pénzek, továbbá a kereskedelmi tevékenység (például színházjegyek értékesítéséből származó jutalék) biztosítja. Emellett a szarvasi és a békésszentandrási önkormányzat átadja az egyesületnek a beszedett idegenforgalmi adó 20 százalékát.

Szó esett arról is, hogy a Békési Pálinka Manufaktúra közreműködésével hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülnek a szarvasi pálinkák.

Leave a Reply

Exit mobile version