Menu
in , ,

Versenyszezon a Vajdában

A tavaszi néhány hónap a versenyek időszaka. Tanulóink rendszeresen vesznek részt megyei és országos szintű versenyeken. Egy kis ízelítő az elért eredményekről és a jelenleg is versenyben lévő tanulóinkról.

Minden évben sikeresen vesznek részt tanulóink a békésszentandrási társaikkal együtt a Katasztrófavédelmi versenyeken. Az idén csapatunknak ismét sikerült a területi versenyen Gyomaendrődön március 27-én az első hellyel együtt járó trófeát elhozni. A megyei döntőn 3. helyezést ért el a csapat.

A csapat tagjai: Bagi Ivett 11.A, Turcsányi Luca 11.A, Olasz Imre 10.A, Rába István 11.B

Köszönjük a felkészítésben nyújtott segítséget Gere Éva tanárnőnek.

A Curie környezetvédelmi versenyeken mindig sikeresen szerepelnek tanulóink. Ez most is így volt. A 11. osztályos tanulóink az országos döntőjébe jutottak, amit Szolnokon, április 26-án rendeznek meg.

A csapat tagjai: Molnár Árpád, Pekár Edina, Balázs Gergő (11.J).

Felkészítőjük: Kéri Bernadett

Az igazán nem népszerű kémia tantárgyból is van mire büszkének lennünk.

Az Irinyi János középiskolai kémiaversenyen az országos döntőjébe jutott egy tanulónk.

Reméljük, hogy április 25-27-én Szegeden további sikereket fog elérni Strobbel Aletta 10.J osztályos tanuló.

A felkészítésben Dr. Mészárosné Verók Mária segíti.

Az idén ismét örülhetünk, hogy két tanulónk a Gábor Dénes Informatika verseny országos döntőjébe jutott, megelőzve számos szakirányú középiskolába járó társaikat: Papp Gerda 12.J és Sztancsik Dániel 12.A osztályos tanulónk .

Felkészítő tanár: Hortobágyiné Csizmadia Edina

Sakkozóink sem tétlenkedtek ebben a tanévben. A Sakk Diákolimpia országos döntőjében Szombathelyen május 16 és 18 között fogják összemérni sakktudásukat a többi tehetséges sakkozóval.

A csapat tagjai: Pekár Edina 11.J, Sebők Anett 10.J, Oltyán Dóra 11.J

Köszönjük Patkó Lajos öregdiáknak az áldozatos felkészítő munkáját.

A Sziporka egyenletmegoldó matematika verseny országos döntőjében tanulóink sikeresen szerepeltek: Molnár Ábel 10.J 8., Sebők Anett 10.J 4., Balázs Gergő 11.J 3., Rába István 11.B 8., Sonkoly Zoltán 11.J, 6. helyezést ért el.

A döntőt Hatvanban rendezték meg 2014. április 26-án.

Felkészítő tanárok: Borzovánné Burai Julianna, Bakos Arany, Kituljak Eszter.

A Teleki Pál Országos Földrajz verseny megyei fordulóján Kalocsai Levente 8.J 2. és Wágner Réka 8.J 3. helyezést ért el.

Ők is készülnek az országos döntőre.

Felkészítő tanárok: Molnárné Tóth Katalin, Molnár Béla

Az Aerobic Diákolimpia Országos döntőjében 2014. április 26-án Budapesten Uhljar Luca 12.J, Spingel Kitti 12.J, Laczkó Ivett 12.J osztályos tanulók 2. helyezést értek el.

Sok egyéb verseny jelenleg is folyamatban van. Tanulóink folyamatosan készülnek a megyei és országos megmérettetésekre.

Mindenkinek gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk ☺

Mészáros Tünde

Exit mobile version