Menu
in , ,

Közösségi szolgálat nélkül nincs érettségi

Vajdások festik az Arborétum kerítését

Javában zajlik már az érettségi szóbeli és gyakorlati része, aminek a jövőben új feltétele lesz, miszerint a tanulmányaikat 2016. január 1-ét követően megkezdő tanulók esetében csak az kaphat érettségi bizonyítványt, aki 50 órányi közösségi munkavégzést tud igazolni.

A közelmúltban az Arborétumban jártunkban-keltünkben a vajdás diákok épp a Pepikert kerítését festették. Mint megtudtuk, ők már a kötelező 50 órát koptatták. “A tanulók számára a középiskolák a 9–11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket. Ez azt jelenti, hogy a 2013 szeptemberében induló 9. évfolyamon tanulóknak lehetőség szerint már közösségi szolgálatot kell végezniük” – áll a törvényben.

– A helyi pedagógiai programot úgy állítottuk össze, hogy a 9-11. évfolyamon teljesüljön az 50 óra, és lehetőleg ne nyúljon át 12-be – mondta el kérdésünkre Viszkok Tünde, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium közösségi szolgálati koordinátora. – Több településen összesen 16 helyszín közül választható a szolgálat helye. Békésszentandráson a gondozási központtal, Szarvason a Cervinus Teátrummal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, a Magyar Vöröskereszttel, az Arborétummal, a Körös-szögi Civil Fórum Egyesülettel, Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, az Ótemplomi Egyházközség Szeretetszolgálatával, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolával és az óvodával, a Békés megyei Körös-menti Szociális Centrummal. A diákoknak van egy közösségi szolgálati naplójuk, amit vinniük kell mindig magukkal, kitöltik azt és aláíratják, és abban gyűjtögetik az órákat.

A kezdeményezés jó. A közösség javára végzett munka a nem túl divatos elfoglaltságok közé tartozik mostanában, de hátha ez rádöbbenti a fiatalokat, hogy másoknak segíteni, a közösségért tenni jó. Szomorú, hogy intézményesíteni kell a rávezető utat.

Leave a Reply

Exit mobile version