Menu
in ,

A teljes 66-os körzetben fogható a Körös TV

A Körös Televízió stúdiója

Többször kérdeztük már médiapartnerünk, a Körös Televízió tulajdonosát, Sipos Zoltánt, hogy mikor tervezi azt, hogy műsoruk más hálózatokon is elérhető legyen, mint ahogy a Szentesi TV műsora is valamelyik országos lefedettséget biztosító szolgáltatónál. Ez eddig váratott magára. A napokban tájékoztatott a tévé vezetője, hogy július 1-étől, ha országosan nem is, de a a 66-os telefonkörzetben elérhető az adás, ezzel jelentős előrelépést tettek a nézőszám növelése felé.

– Az Invitellel július elsején megköttetett szerződés azért különös jelentőségű, mert az eddigieknél lényegesen nagyobb területi lefedettséget ad ez a Körös Televízió számára, ugyanis műszaki okokból kifolyólag az Invitel primer telefonkörzetekre tudja korlátozni az egyes műsorszolgáltatóknak az elérhetőségét. Ez azt jelenti, hogy a Körös televíziót a Invitel IPTV hálózatán a 66-os primer körzetben bárhol nézhető. Ezt térképen meghatározva úgy néz ki, hogy amelyik település a 44-es úttól északra van, vagy mellette, ott mindenhol látható a Körös Televízió ezután – mondta Sipos Zoltán.

Mivel a csatorna az alapcsomagba került, a szarvasi, csabacsűdi és békésszentandrási inviteles IPTV előfizetők kezdhetik keresni a Körös TV-t a műsorok között.

Leave a Reply

Exit mobile version