Menu
in , ,

Amiért a harang szól

Hamarosan költözik a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium a régi helyéről, az eredetileg Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskolának teljes egészében otthont adó épületből új helyére, a volt Petőfi Sándor Általános Iskola felújítás alatt levő tömbjébe. Az új otthon részét képezi egy apróság, ami markánsan meghatározza majd az új arculatot, egy harangláb vagy harangtorony.

A faszerkezet a kivitelező Integrál Építő Zrt. telephelyén a napokban összeállításra került, és ma volt a napja, hogy az iskola előtt elkészített vasszerkezetre helyezzék. Miután saját harangozása kíséretében elhagyta a Vajda Péter utcai épületet és a helyszínre érkezett a Szarvasi Öregdiákok Baráti Körének ajándékaként 1998-ban újraöntött, a gimnázium logójával ellátott harang. Ez ugyan még korai volt, mert megelőzendő egy esetleges újraöntést, biztonságos helyre szállították végleges elhelyezéséig.

– A harangtoronynak acél lábszerkezete van, ami 3,5 méter magas. Erre megy még a faszerkezet, ami a szarufák hosszából számolva olyan 5 méternyi magas lesz. Egy 80 centi magas betonlábazaton áll majd a 2,1 méter oldalú, négyzet alapü az acélszerkezet, így az egész harangláb csúcsa az összeállítása után körülbelül 9,5 méter magasan lesz. A fedésre kb. 40 négyzetméter cserép megy rá. Minden egyes cserepet csavarozni kell – árulta el a technikai részleteket Béni Csaba, az Integrál Építő Zrt. építésvezetője.

Igaz, a harang már itt is megszólalt, de még csak ideiglenesen. Szeptembertől talán lehetne a nagyszünetet a hangjával kezdeni, ami nem a gimi hányatott sorsára emlékeztetne, hanem inkább annak bizalomnak szólna, hogy a Vajdának így, ágait lenyesve is van jövője.

Leave a Reply

Exit mobile version