Menu
in , ,

Chován évnyitó: még van lehetőség pótfelvételire

– Felépült városunkban a szép új Zenepavilon a Kossuth téren, ahol minden este programmal vártuk az arra sétálókat, vagy az éppen céllal oda érkezőket, és több mint 60 alkalom közül iskolánk növendékei, tanárai, vagy az iskolához kötődő együttesek keményen kivették a részüket, azt hiszem mindenki örömére. Öröm volt ez a gyerekeknek is, hogy volt egy ilyen szép fellépési lehetőség, muzsikálhattak, énekelhettek, különböző hangszereken játszhattak – mondta Brachna Irén, a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola igazgatója a tegnapi évnyitón, ami egy kicsit talán arra is jó volt, hogy nyáron se feledkezzenek meg a gyerekek a hangszerükről, kapcsolta az évkezdéshez a zenepavilonos fellépések járulékos hasznát a intézményvezető.

Brachna Irén elbüszkélkedett a tanévzáró után született versenyeredményekkel, miszerint Szegeden, a nemzetközi harmonikaversenyen Balczó Balázs első lett. A Pakson rendezett, nagyon nívós, nagyon nehéz nemzetközi harmonikaversenyen Balzó Balázs második, Poljovka Domicián és a Harmonikaegyüttes harmadik helyezést ért el.

– A megkezdett úton végig kell menni, de legalábbis hosszabban kell végigmenni, mint néhányan gondolják. Ahhoz, hogy lássuk az út menti szépségeket, nem elég néhány lépést tenni. Aki már eljut a saját művészeti területén arra a szintre, hogy élvezni tudja a muzsikát, ahhoz bizony hosszú évek munkája kell – buzdította kitartásra a növendékeket és a szülőket az iskola igazgatója, nem megfeledkezve a drámásokról, a képzőművészekről, ill. a néptáncosokról.

Horváth Edit és Nánási Attila

Az évnyitó előtt 376 jelentkezési lapot számoltak össze kollégáival, de remélik, hogy ez legalább százzal több lesz már ma. Néhány szakra, mint pl. hegedűre, gordonkára, dobra és ütős hangszerekre még ma is lehet jelentkezni 14 és 18 óra között.

Jelen sorok írója, mint egy chovános és egy nem-chovános fiatal szülője néhány napja azzal kapcsolatban lett “felelősségre vonva” nem-chovános gyermeke által, hogy miért nem kötelezte annak idején őt is arra, hogy zenét tanuljon, így saját tapasztalatai alapján ajánlja, hogy egy kis családon belüli meggyőzés, még ha némi duzzogással is járt volna akkor a gyerek részéről, később hálás lesz még érte.

Leave a Reply

Exit mobile version