Menu
in , ,

Csabacsűd SE: döntetlen a tavalyi bajnok ellen

Borgulya Tamás

Ez első támadásból Kis Mátyás bombagóljával nyitott vasárnap a Csabacsűd SE Szabadkígyós SZSC elleni mérkőzésén a megyei első osztály 10. fordulójában. Egy balról elvégzett bedobásból került Kis elé a labda, aki a tizenhatos jobb sarkáról kapásból küldte keresztbe a felső szegletbe. A Murvai Dávid vezette vendégek viszonylag hamar magukra találtak. A 10. percben egy bedobásból fejeltek egy kapufát, majd egy elöl eladott csabacsűdi labdából tudtak megindulni és szereztek gólt: 1–1.

Két Kis Matyi bomba következett, de az egyik hajszállal felé ment, a másikat kapus hárította. A 37. percben Gulyás Ádám kap jó labdát, és apura lőtt. Farkas Zsolt kapus éppen bele tudott érni de nem eléggé. 2–1. Négy percre rá Cseke Tamás döntetlenre tudták hozni a félidőt a vendégek.

A második játékrész vége előtt 10 perccel egy rossz csűdi labdaérintésből megindultak a kígyósiak, és megszerezték a vezetést, de nem érték be ennyivel. Nem álltak be a három pont megtartása érdekében, de ez rossz stratégia volt. Öt perccel a vége előtt Borgulya Tamás állt az oldalvonalon kezében a labdával. Pavlovi effektusként ilyenkor minden vendégcsapat kórusban kezd el kiabálni, hogy “nagy bedobás”, ismervén a csabacsűdi csatár azon képességét, hogy ha kell, dob 25-30 métert. Borgulya ehelyett most a partvonal mellé dobott, sőt, hátra, ahonnan a labdát középre a kapu elé ívelték. Ott Lós István vette magához a labdát. A védők gyűrűjében fordult egyet, mert védőkel volt körülvéve, de egy résen jobbról a bal sarokba lőtte a labdát és ezzel beállította a 3–3-as végeredményt.

Csabacsűd SE–Szabadkígyósi SZSC 3–3 (2–2)

Csabacsűd, 250 néző. V.: Bálint Z.

Csabacsűd: Nagy Zoltán – Varga Tamás, Szilágyi Dániel, Szilágyi Balázs, Bakró Géza, Fabó Bence (Kiss Gábor), Kis Mátyás, Gulyás Ádám (András Attila Xavér), Borgulya Tamás, Sovány Pál, Lós István. Játékos-edző: Varga Tamás, Szilágyi Balázs.

Szabadkígyós: Farkas Zs. – Szegfű, Farkas F., Futaki, Ferenczi, Ekker A. (Burkus), Ekker G., Murvai, Farkas V. (Gazsó), Cseke, Tóth A. (Piti). Játékos-edző: Ekker Attila.

Gólszerző: Kis M. (2.), Gulyás (35.), Lós (85.), ill. Ekker A. (13.), Cseke (41., 82.). Ifi: 1–4.

Leave a Reply

Exit mobile version