Menu
in , ,

Olyan volt, mint egy nagy verseny kicsiben

Szombaton rendezték Csabacsűdön az I. Becsület félmaraton és XXI. futógálát. Az eseménynek a játszótér és a környező park adott otthont. Antal Bélát, a félmaraton ötletgazdáját kérdeztük, hogy lett a szikrából valóság.

– A 21. futógála első újdonsága egy félmaraton. Tavaly októberben indult az ötlet, hogy legyen, de egyedül ezt nem tudtam volna megvalósítani. Mellénk állt Molnár József polgármester, Sutyinszky Zoltán igazgató úr, ill. Hajdúné Erzsike megengedte, hogy a futógálához csatlakozzon az esemény, így most az eddig 2 és 4 kilométert kiegészítettük egy félmaratonnal. Kezdetben 30-50 emberre számoltunk. Ehhez képest majdnem nyolcvanan neveztek, akik egyedül fogják teljesíteni a félmaratont – mondta a csabacsűdiek sportnapján Antal Béla, az esemény egyik szervezője.

Az eseményre eljött a háromszoros Spartathlon győztes, ötszörös hős ultrafutó hölgy, Lubics Szilvia, aki bemelegítésként kifutott Szarvasról. A szintidő itt is kettő és fél órában lett megjelölve, csakúgy mint a hivatalos nagy versenyeken. Mindenki a saját idejét mérte, ezért is lett a neve Becsület félmaraton. Antal Béla hozzátette még, egyébként olyan mint egy nagy verseny kicsiben, ha érdeklődés mutatkozik, akkor jövőre is megrendezik.

A célba Polyák Csaba érkezett elsőként. Őt sorrendben Szilágyi István, Kiss Zoltán, Csilik Attila és Lubics Szilvia követte.

Leave a Reply

Exit mobile version