Menu
in ,

Hamarosan költözésre kész az új Polgármesteri Hivatal

Molnár Istvánné és Babák Mihály

A tegnapi testületi ülés két része között a képviselő-testület megtekintette az új Polgármesteri Hivatal épületét. A Lengyel-palotában javában dolgoznak a mesterek, akiknek jóvoltából visszakapja eredeti szépségét az épület. Igaz, egyelőre csak a belsejére van fedezet.

– A készültségi fok 90 százalékosnak mondható – árulta el kérdésünkre Tóth Sándor, a Polgármesteri Hivatal felújításért felelős munkatársa. Ami még hiányzik, az a klíma, a csillárok és a lámpatestek felszerelése, ill. a térburkolatok lerakása. Az irodákban laminált padló lesz, azokban a helyiségekben, amik jobban lesznek használva, mint pl. a nagy tárgyaló és a fogadóterem, pedig kőburkolatot kap.

Ottjártunkkor mester mestert ért. A leglátványosabb átalakuláson a falak mentek keresztül, amiken éppen a díszes stukkókat véglegesítették. A nyílászárókat is teljesen felújították. Stílusukban olyanok maradtak, mint az eredeti, de leégették róluk a régi festéket és új réteget kaptak. A külső ablaktáblákba hőszigetelt üveg került, a belső pedig maradt az eredeti úsztatott üveg.

A külső felújítására pillanatnyilag nincs fedezet, árulta el Tóth Sándor. A költségvetése ugyan készül, összeállítják, hogy mit kell csinálni a falakon, a gipszstukkókon, ill. az ón díszeken, de várják, hogy megnyíljon valamilyen pályázati lehetőség, és a külsővel csak akkor fog folytatódni a felújítás.

Leave a Reply

Exit mobile version