Menu
in , ,

Tiszaföldváron mutatkozott be a szarvasi éjszakai vadász

Bagi László (középen)

Ami az emberi szem számára láthatatlan – mindezeket az égi objektumokat képes kiragadni és megörökíteni az asztrofotós. Bagi László alig néhány éve hódol ennek a több szempontból is sajátságos hobbinak, azóta pedig megszámlálhatatlan álmatlan éjszakát töltött kinn a csillagos égbolt alatt. Képtárát ma már közel száz felvétel – köztük 13 minőségi kép – gazdagítja, melyek egyenkénti megvalósításának ára átlagosan 3-4 átvirrasztott éjszaka volt.

– Első lépésként mindig feltérképezem az égboltot, és behatárolom azt az égi objektumot, amit le szeretnék fényképezni – magyarázza a türelemjáték gondosan felépített menetét. Mindezek után megpróbálok eljutni olyan fényszennyezés-mentes területre, ahonnan értékelhető kép készíthető. Nyári égbolt esetén ez az intervallum 23 órától hajnal kb. fél négyig terjed. Egy objektumról hosszú expozíciójú, öt perces képeket készítek, majd ezt ismétlem a lehető legtöbb alkalommal. Az így létrejött képeket speciális programmal rétegezem, amelynek eredménye egyetlen, részletgazdag fotó.

Bagi László állítja, hobbija a legkevésbé sem monoton. Az időjárás kiszámíthatatlansága, mechanikai problémák és váratlan külső tényezők garantálják, hogy a fotós kizárólag kitartó munka árán jusson el az áhított célig, egy távoli égi jelenség megörökítéséig.

– Olyasmi érzés ez, mint a vadászat – vélekedik. Először is megtervezzük, mit szeretnénk lencsevégre kapni, majd napokig tartó lesben állás és több elvétett „lövés” után megszerezzük magunknak a zsákmányt.

A szarvasi fotós tevékenysége nem öncélú. A National Gaographic magazin már publikálta az M45-ös nyílt halmaz, közismertebb nevén Fiastyúkról készített fotóját, a Fátyol-ködről készült felvétele több pályázaton szerepelt eredményesen, jelenleg pedig az „Év asztrofotósa” címért küzd egy nemzetközi pályázaton.

A legutóbbi nagyobb megmutatkozása június 20-ra esett, amikor Bach Zoltánnal és Klacsány Imrével közösen hozták le az égbolt egy apró szeletkéjét a Tiszazugi Földrajzi Múzeum falai közé. A tárlaton összesen 18 nagyított vászonképük látható, mindegyik fotóstól 6-6 darab.

– Ezeknek a bemutatkozási lehetőségeknek a révén olyan emberekhez is eljutunk, akiket korábban nem érdekelt az asztronómia. Legutóbb például egy kisfiú jött oda hozzám az apukájával, és boldogan büszkélkedett az új távcsövével, amit egy korábbi bemutató hatására vásárolt. Ez az, ami miatt azt mondom, hogy megérte – árulja el a legnagyobb motivációt jelentő pillanatokat.

A kiállítás egy hónap múlva vándorútra indul. Tiszaföldvár után Martfűn, Csongrádon, Püspökladányban és Szegeden is feltárulnak az égbolt csodái, a felsoroláshoz pedig remélhetőleg hamarosan Szarvas is csatlakozik.

Leave a Reply

Exit mobile version