Menu
in ,

Fókuszban a képviselők: Giricz Katalin

Giricz Katalin

Újabb résszel jelentkezik közéleti rovatunk, melyben áttekintjük az önkormányzati képviselők elvégzett munkáját. Cél, hogy az egyén szemszögét is megismerjék, és rávilágítsunk arra is, hogy milyen sikereket könyvelhetnek el a város fejlődése terén. A sorban ötödikként Giricz Katalin önkormányzati képviselővel beszélgettünk.

– A ’90-es évektől több ízben, 2000-től pedig folyamatosan tagja a képviselő-testületnek. Hogy látja, mik azok az eredmények, amelyet a legutóbbi választás óta fel tud mutatni?

– Az én körzetem egy lakótelepi körzet. Jellemzően kisebb problémák merültek fel. Előfordult világításgond vagy padkérdés, vagyis legfőképp olyan esetek, amik a lakók komfortérzetére vonatkoznak. Nagyobb beruházás, hogy a fő utcán szinte végig új járdák készültek, amire nagy szükség volt. Szeretnénk ezt folytatni, amit nehezít, hogy nincs rá külön pályázati forrás, hanem önerőből kell megoldani.

– Az Ifjúsági-és Sportbizottságot vezeti több ciklus óta. Mit tekint a legfőbb feladatoknak?

– Ezt az időszakot különösen szeretem, mert már készülünk a szilvanapi sportolói elismerések átadására. Bevezettük azt a szokást is, hogy az országos versenyeken helyezést elért gyerekek is kapjanak egy oklevelet, és megemlékezzünk róluk. Beindul az év: tavasszal az egyesületek megkapják a támogatásokat, ilyenkor az egyéni plusztámogatásokról döntünk. Ez történt a női és a férfikézilabda csapat esetében is azért, hogy kiegyensúlyozottan tudjanak működni az év hátralévő részében. Bízunk abban is, hogy akár ez utóbbi újraéledhet.

– Az Ifjúsági Koncepció is megújításra kerül, az aktualizálásához pedig az érintett korosztály körében kérdőívek kerülnek kitöltésre. Ön szerint mire van most igénye a fiatalságnak?

– Az első koncepció megszületése óta sok létesítmény elkészült, a meglévőket pedig próbáltuk karbantartani. Magánvállalkozásnak köszönhetően már jégpályájával is rendelkezik a város. Az igényeket mindig igyekszünk felmérni, az utóbbi években leggyakrabban az extrém sportpálya ötlete merült fel a fiatalok részéről. Divatosak továbbá a kültéri, saját testsúlyos edzőszerek, a megvalósításhoz azonban pályázat kell. Én is kíváncsian várom, hogyan és milyen irányba változtak az igények, mi tudná a jövő generációját a városban tartani.

– Ha már említette, az elvándorlás sajnos folyamatos. Látja az ellenszerét?

– A legfontosabb a munkahely lenne, amire az önkormányzatnak kevés ráhatása van. A másik út a lakástámogatás, korábban ez fecskelakások és kedvezményes telekvásárlások formájában valósult meg. A mai világban sajnos nem elvárható, hogy a szülők a gyermeküket lakással indítsák útjukra. Az önkormányzat nagy mennyiségű szociális bárlakással rendelkezik, amit a jövőben tovább szeretne bővíteni. Megtartó erő lehet egy család esetében később a megfelelő óvoda és iskola, amelyek Szarvas esetében adottak.

– Szarvas egykor nemzeti sportváros volt, amit ma is sokan emlegetnek. Azóta sokat változott a támogatási rendszer. Jelenleg milyen szemlélet mentén tekintenek a sportra?

– Az utóbbi időben már a sportegyesületek is megtanulták, hogy nekik is tenniük kell a fennmaradásért. Oda kell figyelniük a pályázatokra, előre kell gondolkodniuk. Többen ezzel nagyon ügyesen éltek. Nincs pénz költekezésre, ezt már mindenki belátta, de arra jut, hogy ne kerüljenek bajba, és a versenyeiket továbbra is segítsük. Arra kértük az egyesületeket, hogy komoly összegeken vásárolt játékosok helyett a helyi sportolókat versenyeztessék. Azt látjuk, beigazolódott, hogy nagyon szépen megállják így is a helyüket. Jó példa erre a Kajak- Kenu Club életében történtek. A célunk, hogy minél szélesebb legyen a sportágak kínálata és minél több szarvasi gyerek sportoljon.

– Említette, hogy az eredmények mögött csapatmunka áll. Ennek ellenére van olyan dolog, amit a saját sikerének tekint?

– Szerintem ez mindig egy közös akarat eredménye. Néha az első ember kerül rivaldafénybe, de én úgy gondolom, egy ember hiába akar valamit, ha szembenáll vele a testület. Az utóbbi időben mindenki legnagyobb „lieblingje” a Vízi Színház, amiért korábban komoly kritikákat kaptunk. Tény, hogy nagyon meg lehetett volna bukni vele politikailag, sok pénzbe került. De elszántak voltunk, és beigazolódott, hogy a szarvasi ember nyitott a kultúrára.

Leave a Reply

Exit mobile version