Menu
in ,

Szentandrásiak a holland strandon

Lóránt János Demeter és Lous Stuijfzand

Molnár János gitárjátékával kezdődött és fejeződött be a Gáspár Balázs szervezte kiállítássorozat utolsó idei tárlatának megnyitója a Tessedik Sámuel Múzeumban szombaton.

A kiállítók személye kicsit kilógott abból a sorból, amiben első sorban Budapesthez és környékéhez köthető művészek munkáit mutatták be. Szuhaj György javaslatára frappáns leütése lett a sorozatnak, hogy ezúttal a békésszentandrási Lóránt János Demeter festményei és Lous Stuijfzand holland szobrász és festőművész bronzszobrai kerültek a falakra, ill. a kiállítópultokra.

Lóránt János Demeter és Lous Stuijfzand bemutatása egy-egy rövidfilmen keresztül történt. Nem a pasztell hozta össze őket, mondta Pogány Gábor művészettörténész ezek egyikében. Kapcsolatuk egy tatabányai művelődési központ kiállításának a falai között kezdődött. Sorsuk a következő alkotótábori találkozás után fonódott össze.

Közös kiállításuk sokadik a kilencvenes évek közepe óta tartó sorban. Ennek megnyitójára számtalan barátjuk és tisztelőjük jött el. Az alsó szinten Lóránt János Demeter korai képei, fent pedig a színesebb rajzai, akvarelljei, tusrajzai, alul Lous Stuijfzand bronzszobrai láthatók.
Egy ötlettől vezérelve fiával, Lóránt Demterrel, aki a közelmúltban az év fényfestője is volt, megmozgatták a Strand című festményét. A kép, holland téma alapján, meglehetősen groteszk figurákkal készült.

– Jött egy ötletünk, hogy próbáljunk valamit csinálni, kicsit megmozgatni, élővé varázsolni a képet, mintha a figurák mozognának, elöntené őket a víz, kilépnének a tengerből – mondta Lóránt János Demeter. A kísérlet sikerült. Ifjabb Demeter készített egy nyolcperces animációt, ami nagyon látványos lett.

Lóránt János Demeter munkájával hamarosan találkozhatunk a tévében is. A kecskeméti rajzfilmstúdió megbízta azzal a feladattal, hogy Lázár Ervin A négyszögletű kerekerdő meséi című könyvéhez találjon ki figurákat. Kitalálta, megvették, és két rész már talán el is készült az animációs filmből.

A kiállítás egy hónapig, egészen karácsonyig látható a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében.

Leave a Reply

Exit mobile version