Menu
in ,

Kisuczki Kinga lett a csabacsűdi Anna-bál szépe

Kevésbé fényűzően és hivalkodóan, mint a balatonfüredi Anna-bálon, de annál nagyobb elkötelezettséggel szervezték meg sorban a második nyári bált Csabacsűdön. A rendezvény az előregondolkodás jegyében született, hiszen a bevételt már a tavalyi évben is a szeptemberi nemzetközi kukoricanap programelemeibe forgatták be.

A Művelődési Központ nagyterméből az esti órákban már táncra hangoló muzsika szűrődött ki a Csabacsűdi Cimborák jóvoltából, az asztalok körül pedig egyre többen merültek bele egy-egy baráti beszélgetésbe. Örömmel volt tapasztaltható, hogy sok fiatal is jegyet váltott az átlagosnál konszolidáltabb mulatságra, akik külsőségekben is ünnepi hangulatot kölcsönöztek az estének.

– Nekem ez az első bálam, még sosem voltam korábban. Nagyon jó a hangulat, egyre többen érkeznek. Szerintem fontos, hogy a fiatalok is megtanuljanak kulturáltan szórakozni, és ez a rendezvény épp erre ad lehetőséget – mondja a 20 esztendős Alexandra, aki partnerével a nyitótáncból is kivette a részét.

A nagy elődöktől tanulva tehát az egész éjszakán át tartó mulatságnak egy extravagáns nyitótánc teremtette meg az alapjait. A Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület tagjai közül jó néhányan az ideiglenes táncparkettre vonultak, és pöttyös ruháikban egy pörgős retro koreográfiát lejtettek a meglepett vendégseregnek. Ráadásként a végén valamennyien párt kerestek, és egy szempillantás alatt találtak is maguknak a széksorok között, akikkel együtt meghosszabbították az ünnepélyes momentumokat.

– Nyáron nem nagyon szokott rendezvény lenni, bál pedig egyáltalán nem. Ezért kitaláltuk, hogy kapcsolódunk az Anna-naphoz, annak minden kellékével: élő zenével és bálkirálynő választással, vagyis mindent megteszünk, hogy emlékezetes legyen ez az este. Persze mindig van bennünk némi kétely, hogy vajon lesz-e rá igény, de szerencsére azt tapasztaltuk, hogy elég sokan eljönnek hozzánk – avat be a kezdeményezés hátterébe Jansik Györgyné, a Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A vendégek között a helyi népdalkör és citerazenekar tagjai, ill. Molnár József polgármester is helyet foglalt. Kérdésünkre elmondta, örömmel fogad minden ilyen civil kezdeményezést, mert színesíti a település kulturális és közösségi életét.

Az este során a bál szépét is megválasztották. Az elismerő címet a 16 éves Kisuczki Kinga érdemelte ki, akit stílszerűen egy koronával és egy virágcsokorral jutalmaztak.

Leave a Reply

Exit mobile version