Menu
in , ,

Csepreghy: Az október 2-i népszavazás nem pártpolitikai ügy, a tétje Magyarország jövője

Csepreghy Nándor

Csepreghy Nándor

Több száz hasonló fórum zajlik ezekben a hetekben szerte az országban, amin az október 2-i népszavazáson való részvétel fontosságáról, vagy éppen az arról távolmaradásról igyekeznek meggyőzni a lakosság minél nagyobb hányadát a politikusok. A tegnapi nap ugyanabban az időpontban két fórum is zajlott. Az egyiken a baloldali pártok, a másikon a kormányzó párt tagjai mondták el érveiket pro és kontra.

– Ami miatt nagyon fontosnak tartjuk ezeket a fórumokat, az az, hogy helyre kell tenni a fejekben a gondolatokat, hiszen látjuk azt, hogy felelőtlen politikusok nem csak Európában vannak, hanem Magyarországon is, és az ellenzék politikusai felelőtlen nyilatkozatokat téve igyekeznek részben a demokráciától eltántorítani az embereket, és arra biztatják olyan pártok, amiknek a nevében is benne van a demokrata, hogy ne ne menjenek és ne éljenek állampolgári jogaikkal, ne éljenek demokratikus jogaikkal és ne menjenek el a népszavazásra – mondta a Csepreghy Nándor miniszterhelyettessel közös lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón Dankó Béla, körzetünk országgyűlési képviselője.

– Az elmúlt években számtalan kihívással kellett szembenéznünk, de ma egy olyan népszavazásról beszélünk, ami nem a Fideszről, nem a kormányról és nem is az ellenzéki pártokról szól. Egy olyan népszavazásról beszélünk, aminek a tétje Magyarország jövője – kezdte Csepreghy Nándor.

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a fejünk fölött hozzanak meg döntéseket, mint például abban a tekintetben, hogy magyar emberként kivel és milyen formában szeretnénk együtt élni, miközben az Európai Unió és Brüsszel késve, vagy egyáltalán nem reagál azokra a kihívásokra amik megjelennek, mint pl. az illegális bevándorlásnak a kérdésére, jelentette ki.

A népszavazás tétjének nevezte, hogy ugyanilyen marad-e Magyarország a maga értékeivel, a berendezkedésében a következő nemzedékek számára. “A mi generációnk szerencsés abban a tekintetben, hogy nem fegyverrel kell megvédenünk saját hazánkat, hanem egy olyan döntést kell meghoznunk október 2-án, amely megfelelő erőt és politikai felhatalmazást ad a magyar kormány kezébe, hogy megállítsa Brüsszelt egy olyan folyamatba ami nem vezet máshova, mint Európa öngyilkosságába”, mondta a miniszterhelyettes.

A helyzetre a kormánynak több válasza is van, mint pl. az, hogy nem a problémát hozná ide, ahogy az ma is zajlik, hanem a megoldást vinné a probléma felmerülésének a helyszínére. Ennek véghezviteléhez arra van szükség, hogy minél többen menjenek el október 2-án szavazni, és szavazzanak nemmel.

– Az október 2-i népszavazás nem pártpolitikai ügy, se nem bal, se nem jobboldali, hanem a nemzet ügye – jelentette ki Dankó Béla vendége.

A sajtótájékoztatót 17 órától lakossági fórum követte a Cervinus Teátrum színháztermében.

– Hazugság azt állítani, hogy az Európába érkező bevándorlók, és itt beszéljünk akár a háborús menekültekről, akár pedig a gazdasági bevándorlókról, mind terroristák lennének. Azt azonban határozottan ki merem jelenteni, hogy ezeket az ellenőrizetlen embertömegeket a terrorszervezetek igenis kihasználják arra, hogy saját sejtjeiket juttassák el Európába – állította a Csepreghy Nándor.

Példaként a párizsi terrorcselekményt kiagyaló terroristát hozta fel, aki több alkalommal járt Magyarországon, többek között a Keleti-pályaudvarnál is, és keresett támogatókat a támadáshoz, de a rengeteg áldozatot szedő nizzai merényletet, vagy az idős katolikus pap meggyilkolását is megemlítette.

A baloldal jelen, távolmaradásra felszólító álláspontjával szembeállította a 2004. december 5-i népszavazás eredményéért, ill. eredménytelenségéért játszott szerepét, amivel a határon túl rekedt, magukat magyar nemzetiségűnek vallók számára a kettős állampolgárságának meg nem adásáért tett. Ezzel kapcsolatban összeegyeztethetetlennek nevezte azt a 2007-es, Gyurcsány-kormány megrendelésére készített tanulmányt, amiben már bizonyos demográfiai problémák kezelésére 1 millió bevándorló Magyarországra hozását vizsgálták.

A nézők soraiból a letelepedési kötvények, Soros György magyarellenes tetteinek motivációjára, ill. arra vonatkozott, hogy mi lesz, haha Brüsszelben mégis átverik a kvótarendszert.

Leave a Reply

Exit mobile version