Menu
in , ,

A korai fejlesztés révén zeneszerető gyerekeket nevelhetünk

Október elejétől újra van egy családias zug a Cervinus Teátrumban, ahová a legkisebbeket várják. A Manó-muzsika elnevezésű program az óvodás kor előtti apróságokat és szüleiket célozza meg, akiket a gyerekdalok, hangszerek és bábok világába vezetnek be szakavatott pedagógus vezetésével.

– Úgy gondolom, hogy az egészen picik számára még természetesen az édesanyjuk hangja meghatározó, de fél éves kortól már a zenei hangokra és az éneklésre is felfigyelnek. Egyrészt ezek a dallamok nagyon megnyugtatóak lehetnek számukra, másrészt pedig, ha az anyuka is megtanulja a dalokat, énekelheti őket otthon a gyermekének – ecseteli a korai zenei fejlesztés kisgyermekre gyakorolt hatását Gyekiczki Istvánné.

A harmadik foglalkozáson hét totyogó simult szorosan édesanyjához, de idővel néhányan felbátorodtak, és egyre közelebb merészkedtek a bábokat rejtő átmeneti paravánhoz. Alig néhány perc múlva pedig érvényesült a „mindent a kéznek” elve is, vagyis a kíváncsiskodók kipróbálták és alaposan szemügyre vették az állatfigurákat.

Az óvodapedagógus elmondta, a legfontosabb szabály, hogy figyelje és kövesse a gyerekek rezdüléseit. Abból ugyanis kiderül, hogy szükség van-e a dalok ismétlésre, vagy adott esetben érdemes váltani, és újabb ötleteket bevetni a manók figyelmének lekötése érdekében.

– Fontos a sok ismétlés – mesél az órák szakmai hátteréről. Ha másodjára ismétlünk valamit, akkor már kezdi őket érdekelni, ha harmadjára ismételjük, ismerősként üdvözlik, a későbbiekben pedig kezdik élvezni. A gyerkőcöknek nagyon rövid ideig terjed a figyelmük, de úgy épül fel a foglalkozás, hogy mindig van benne valami feladatuk. Vagyis ha folyamatos inger éri őket, sokkal tovább le lehet kötni őket.

Nagy segítségére volt ebben kimeríthetetlen eszköztára is. „Mary Poppins kosaraiból” hol egy bábfigurát, hol pedig csörgőket és egyéb ütős hangszereket varázsolt elő, amelyekkel újra és újra tudta bűvölni játszótársait.

– Ő már a második unokám, és a nagyobbnál is láttam, hogy szükség van arra, hogy kortársai között legyen. Különösen addig, amíg nem jár közösségbe. Nagyon élvezte, jól érezte magát most is, úgyhogy szerintem rendszer lesz belőle – mondja a foglalkozás végén Gombárné Bata Mária, aki a megszokottól eltérően ezúttal büszke nagymamai szerepben volt jelen egy éves unokája, Márti kíséretében.

A muzsika nemcsak énekhangban, hanem hangszerek formájában is megjelent. A Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai közül többen bekapcsolódtak a kötetlen programba, október 19-én Ferenczy Beáta fuvolán és furulyán szólaltatta meg gyermekkorunk kedvenceit.

– Nagyobbik kislányommal jártam, és gondoltam, a kicsivel is eljövök. Óvodapedagógus a végzettségem, ezért otthon is sokat éneklünk, mondókázunk, Piroska nénit pedig nagyon szeretjük. Ma pl. észrevettem, hogy amikor lalalázott, a kislányom is úgy formálta a száját, vagyis szerintem logopédiai szempontból is nagyon jó ez az óra – állítja Bosnyákné Horváth Lili, aki másfél éves gyermekével érkezett.

A foglalkozásvezető vallja, óvodás korra érzékelhetővé válik a különbség azok között a gyerekek között, akiknek rendszeresen énekelnek, mondókáznak, ill. ahol ez a terület háttérbe szorul.

A Manó-muzsikába folyamatosan be lehet kapcsolódni. A Cervinus Teátrum szerdánként 10 órától várja a családokat egy játékos közösségi időtöltésre.

Leave a Reply

Exit mobile version