Menu
in , ,

Pályaválasztási vásáron jártak a székelyesek

Kétnapos „Hello, meló, na de melyik szakma…” elnevezésű pályaválasztási vásárnak adott otthont 2016. október 13-14-én a békéscsabai Csaba Park. A nagy hagyományokra visszanyúló rendezvény legfontosabb célja, hogy segítséget nyújtson a pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló általános-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanulóinak, valamint a pályakorrekciót tervező felnőttek számára. Ennek érdekében a vásár lehetőséget teremtett az iskolákkal, a felnőttképzési intézményekkel, a munkáltatókkal és egyéb pályaválasztásban érintett szervezetekkel való személyes találkozásra.

A pályaválasztási vásáron bemutatkozhattak Békés megye középfokú oktatási intézményei, így iskolánk a GYSZC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma (Szarvas) is. A rendezvény első napján intézményünket, képzéseinket Kohut Andrásné igazgató asszony mutatta be – színpadi riport keretében – az érdeklődőknek. Elmondta, hogy a Székely mindig is képes volt a megújulásra, és ez most sincs másként. A már hagyományosnak mondható képzések mellett új képzéseket hirdetnek: cukrász, pék, szakgimnáziumi kínálatban új a palettán a turisztika és a vízügy. Mindenkit arra biztatott, hogy jöjjön el október 28-án a nyílt napra, ahol lehetőség lesz az iskola mindennapjaiba való betekintésre, gyakorlatcentrikus tanórai foglalkozások látogatására. Ismertetője után iskolánk tanulói (Mag Marcell, Kerti Barbara, Adamik György, Frankó Tamás, Légrádi Blanka) harmonika- és énekszóval szórakoztatták a vásáron megjelenteket. Előadásaikat nagy tapssal jutalmazták diákok, kísérők, kiállítók egyaránt.

Nagyon sok tanuló kereste fel standunkat, informálódtak, megtekintették diákjaink kiállított munkáit, informatikus tanulóink 3D–s prezentációját. Szórólapjaink szépen fogytak, a második nap végére szinte mindet begyűjtötték az érdeklődők. Több érdeklődő volt Békéscsabáról és a távolabbi településekről is, nekik ajánlottuk kollégiumunkat, ahol programokban gazdag, rendkívül mozgalmas életre számíthatnak leendő tanulóink.

Nyílt napunkon kívül más időpontokban is – előzetes bejelentkezés után – várjuk az iskolánk iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket. Bízunk benne, hogy idén is sokan választják majd iskolánkat hosszú távú tanulási céljaik megvalósításához.

Vincze Sándor gyakorlati oktatásvezető

Leave a Reply

Exit mobile version