Menu
in ,

Ételosztással zárult a negyedik adventi gyertyagyújtás

Karácsonyi dalokkal kezdtek Iváncsó József és harmonikás tanítványai a Szent Klára katolikus templomnál a negyedik gyertya meggyújtása előtt vasárnap délután.

A rendezők nevében Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója az időjárás körítette díszletet méltatta, majd visszaemlékezett egy harminc évvel korábbi betlehemes játékukra ugyanezen a helyen, az akkori néptáncos diákokkal.

Cairns–Lengyel Henriett visszaemlékezett gyermekkorára, amikor így, advent időszakában leginkább arra várt, hogy leessen az elős hó, lehessen szánkózni, korcsolyázni, hógolyózni, egyáltalán kint lenni és élvezni.

– Az ember mindig vár valamit. Valahol mélyen, legbelül, lehet, hogy nem is tudja, hogy vár valamit, lehet, hogy ha valaki megkérdezné tőle, el is csodálkozna és zavarba jönne. Ennek ellenére szerintem az ember szerintem mindig vár valamit. Így, adventben azért van jó dolgunk, mert advent keretet ad ennek a várakozásnak. Ez az időszak, ez az a négy hét minden évben, amikor nem csak úgy várunk, hanem pontosan tudjuk, hogy mire várunk, kire várunk, mert advent arról szól emberi oldalról, hogy Jézusra, az ő megérkezésére várunk, és ilyenkor igyekszünk ráhangolni magunkat erre a megérkezésre, igyekszünk felkészíteni magunkat, hogy hozzánk is megérkezhessen, hogy a mi életünket is megújíthassa, hogy megjobbíthasson bennünket is – mondta az evangélikus lelkész.

Mindig leírhatatlan, izgatott, szívet, lelket átmelegítő élménye van adventben. Az arra felkészítő várakozást szerinte Antoine de Saint-Exupéry rókája fogalmazta meg legjobban A kis hercegben: “Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság’.

Utána Hodálik Pál alpolgármester a város lakóinak, civil szervezeteinek az összefogását emelte ki azzal kapcsolatban, hogy “tudunk együtt ünnepelni, tudunk egymásról gondoskodni és tudunk egymásra odafigyelni”.

A negyedik gyertya meggyújtásának ezúttal Iváncsó József és harmonikásai adtak keretet. Az esemény a Táncsics Vadásztársaság felajánlásából készített pörkölt szétosztásával zárult.

Leave a Reply

Exit mobile version