Menu
in , , ,

A digitális fejlődésben látja a város kitörési pontját a Fidesz jelöltje

Babák Mihály és Babák Zoltán

Babák Mihály és Babák Zoltán

Elhunyt képviselőtársukra, Lohr Gyulára emlékezve vezette fel Babák Mihály polgármester a Fidesz-KDNP jelöltjét. Mint elhangzott, a távozó azon személyek közé tartozott, akire mindig lehetett számítani, és e szemlélet mentén választották ki utódját, Babák Zoltánt is.

– Bár nem ismeretlen előttem a politika, Szarvason a nevem inkább az informatika és a számítástechnika területével kapcsolódik össze. Két diplomám van. Az egyiket a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán szereztem, ezt követően hosszú időn keresztül programozóként dolgoztam. Később elvégeztem a közgazdász szakot a Külkereskedelmi Főiskolán, és saját vállalkozást hoztam létre. Az informatikából nőtte ki magát az a hírportál is, amelyet közel 10 éve szerkesztek – foglalta össze röviden szakmai munkásságát Babák Zoltán.

A Nemzeti Fórum felkérésére néhány nap gondolkodási idő elteltével mondott igent, abban bízva, hogy több területen hozzá tud tenni a testület munkájához és város előremozdításához. Támogatásáról biztosította továbbá Dankó Béla országgyűlési képviselő és a párt országos választmánya is.

A település vezetője nyomatékosította, a fejlődés egyik alapját a szakértő vezetők jelentik, a jelölt végzettségei pedig garanciát nyújtanak erre. Különösen a fiatalok helyben tartásában és az innovatív elképzelések terén számít a segítségére, ami hosszútávon a térség gazdaságához is hozzájárulhatna. Mindemellett feladatai közé sorolja az idősek helyzetének javítását, valamint a helyi szociálpolitika kérdéseit is, amit a korábbi önkormányzati képviselő, Lohr Gyula szívügyének tekintett.

Babák Zoltán a város jelenlegi helyzetét illetően elmondta, egy élhető kisvárosról van szó, de még van mit tenni. A megoldást elsősorban a digitális technika adta lehetőségekben látja, ami véleménye szerint eddig némileg elhanyagolt területnek számított. Az informatikán keresztül munkahelyeket szeretnének teremteni a fiatalok számára, ill. eszközt adni ötleteik kibontakoztatására és megvalósítására.

– Szarvas infrastrukturális, kulturális, oktatási, épített és természeti értékek szempontjából is számos előnyt hordoz magában. Itt lesz az M44-es, akinek ez még mindig kevés, üljön autóba és menjen el Budapestre színházba, de utána jöjjön haza, és itt nevelje a gyermekét – sorolta a helyi adottságokat a jelölt, amelyek őt is visszahozták a fővárosból.

Hozzátették, bár az ötletinkubátor elképzelésük egyszer már fennakadt a pénzügyi bizottság szűrőjén, nem tettek le róla. Ezt segíti a 2016 végén megjelent digitális kormányzati stratégia is, ami soha ilyen mértékben nem támogatta az innovatív projekteket.

– Nagyon fontos egy testületben, hogy kritikusan ugyan, de egy húron pendülve, és egymást megerősítve haladjunk a céljaink felé. Eddig ezt sikerült megtennünk, nagyon bízom benne, hogy a jövőben egy fővel megerősödve tudjuk a város ügyeit intézni – ajánlotta a város vezetője a 2. számú választókerület lakóinak figyelmébe a jelöltet, és mindenkit arra kért, március 26-án tegye az x-et Babák Zoltán neve mellé.

Exit mobile version