Menu
in , ,

Szakkörön népszerűsítik a kisállatok tenyésztését a V-62-esek

A felelős állattartásról, pontosabban a felelősség hiányáról épp a napokban olvastam egy érdekes és elgondolkodtató történetet a 444-en. Egy fiatal srác élt a gyanúperrel, hogy húga nem megfelelő kötelességtudattal gondozza aranyhalait, ezért két, méretében hasonló sárgarépára cserélte őket és várt. Kíváncsi volt, hogy a hugi mikor veszi észre, de napokkal a csere után a felfedezés még nem történt meg. A cikk megjelenésekor a kísérlet még folyamatban volt és a srác Twitteréről sem derült eddig ki, mi lett a történet vége, mindenesetre a két aranyhal jól járt, mert a bátyó akváriumában egy kicsit kikerekedtek.

A V-62 Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete szakkört hirdetett szombatra a Damjanich utcai Civil Házba azzal a céllal, hogy népszerűsítsék magát a tenyésztést, de legalábbis felkeltsék az érdeklődést a fiatalokban a galambok, a nyulak és baromfik iránt, még ha elsőre nem is vállalják azt a feladatot, ami ezzel jár, és amit felelős állattatásnak nevezünk.

– Ezt a szakkört gyerekkori emlékeink alapján szerveztük meg, amikor iskolások voltunk, mindannyian jártunk valamilyen szakkörre – utazott vissza az időben pár évtizedet Kondacs György, miközben az érdeklődőket vártuk. – Most megpróbáljuk a fiatalokat, azokat, akiket érdekel egy ilyenbe bevonni. Ez egyelőre nem jár semmilyen felelősséggel, nem muszáj kisállatot tartania. Most csak beszélgetünk róla, elmegyünk tenyésztőkhöz, megnézzük az állatok tartástechnológiáját, etetést, takarítást a gyakorlatban is, minden ami a kisállattartással kapcsolatban felmerülhet.

Egyesületükkel folyamatosan jelen vannak a rendezvényeken, részt vesznek családi és falunapokon, vagy május 1-én is a veteránjárművesek baráti körével karöltve, hátha valaki kedvet kap a kisállatok tartásához. Sajnos az érdeklődés így is csökken, az egyesület tagjainak átlagéletkora nő, konstatálta a V-62-esek vezetője. Nem hallottak arról sem, hogy a közeli megyékben lenne hasonló szakkör, egyedi próbálkozás, remélik sikerrel járnak.

A számítógépek és a mai modern világ egyéb ingerforrásai sajnos már nem hagynak helyet és időt az ilyen jellegű dolgok iránti érdeklődésre, állapította meg csalódottan. A szülők nagyon sokat tudnának segíteni hozzáállásukkal, ha rávennék a gyerekeket, hogy olyasmivel is foglalkozzanak, ami kötelességtudatot ébreszt bennük.

– Egy kisállat tartása nem olyan, hogy most kikapcsolom, mint a számítógépet. Azzal minden nap foglalkozni kell, etetni, takarítani, figyelni, nem beteg-e – jegyzi meg Gyuri.

Az elős alkalom az érdeklődés felmérésére szolgált, illetve a kisállatok fajtáiról, testfelépítésükről, tartástechnológia alapjairól, takarmányozásról is szó esett. Nem lehet lemaradni a szakkörről, bármikor be lehet csatlakozni a sorozatba. Ha valakit a végén érdekel a kisállattartás, akkor az egyesület tagjai segítenek majd a beszerzésében is.

A következő találkozón, két hét múlva, 25-én, szombaton már tenyésztőkhöz fognak kimenni, ahol gyakorlatban is be tudják mutatni hobbijukat.

Az egyesület fent van a Facebookon és a fórumokon is, de van saját oldaluk is, ahol tájékozódni lehet az egyesület életéről.

Exit mobile version