Menu
in ,

Az ünnepelt adott ajándékot a makettpark negyedik szülinapján

Egész biztos nem áprilisi tréfának szánták, hogy “Mini Magyarország”-os zöld lufival fogadtak minden érkezőt április 1-jén, a makettpark bejáratánál. Az egyik legnagyobb turisztikai vonzerőt jelentő attrakció négy éve, 2013 áprilisában nyitotta meg kapuit, a dátum pedig évről évre egy kis ünneplésre is feljogosítja az üzemeltetőket. A megszokottal ellentétben azonban ezúttal a szülinapos adott ajándékot, méghozzá nem is egyet. A színes léggömbök mellett arcfestéssel és egy hatalmas, százszeletes csokitortával is kedveskedtek a látogatóknak.

– Az időjárás szerencsére velünk van. Azt látom, hogy nagyon sok gyermekes család időzítette erre az időpontra a kirándulást. Sok közöttük az ismerős arc is, vagyis többen közülük visszatérő vendégei a makettparknak – mondja körbetekintve a sátor körül gyülekező tömegen Klemann Tímea, a Mini Magyarország makettpark háziasszonya.

A szezonnyitó programon sokan összekötötték a kellemest a kellemessel, és a tortaszeletelés előtt tettek egy nagy sétát hazánk, Felvidék, Délvidék, Erdély és Kárpátalja emblematikus épületei között.

– Most először vagyunk itt – újságolja egy mezőtúri édesanyja, aki férjével és két csemetéjével együtt választotta úti célul a parkot. – Meglepetésként ért bennünket a szülinapi rendezvény, de nagyon örültünk neki. Tettünk egy gyors kört a makettek között, de a gyerekeket leginkább az arcfestés érdekelte, ezért visszatértünk a bejárathoz, és ott is sorba álltunk.

Olyanok is akadtak, akiket nem a százszeletes torta csábított ki a makettparkba, hanem csupán a megadott koordinátákat követték. Egy motoros klub ugyanis épp ezt a napot szemelte ki egy őrült, flúgos futamnak elkeresztelt versenyre, aminek keretében a max. négyfős csapatoknak el kellett jutniuk a megadott állomásokra. Minden helyszínen vicces, olykor némi pikantériával fűszerezett feladatokat kellett megoldaniuk, majd 17 óráig vissza kellett érniük a kiindulási helyszínre, Mezőberénybe.

– El kell mennünk pl. Sárrétre, hogy az ottani cukrászdában lévő legcsinosabb lányt megkérjük, hogy „nyaljon” velünk egyet, és készítsünk közös szelfit. Itt, a makettparkban pedig meg kell keresnünk a legmagasabb tornyot, összekötözve elé feküdnünk, ill. megtalálni annak az országnak a nevét, amire a kép utal. Mi a kolozsvári Szent Mihály-templomra gondolunk és Liliputra. Jó játék, és közben legalább megismerjük a környék nevezetességeit – árulja el Sárvári István csapatkapitány, aki egyébként Isaszegről érkezett.

Sonkolyné Csernus Annamária kereken egy éve járt utoljára a Mini Magyarországban. Akkor és most is a szülinapi parti és az átadott újdonságok csábították ki a családot a természetbe, de lányai, Fanni és Panna a zsúr kötelező kellékei mellett a vonatok zakatolásától is nehezen tudtak el elszakadni.

Tavaly összesen mintegy 92 ezren látogattak ki a makettparkba. A turisztikai látványosság megálmodói bíznak benne, idén sikerül átlépniük a bűvös százezres álomhatárt.

Exit mobile version