Menu
in , ,

Csodálatos időben és környezetben zajlott a II. Nebuló Kupa

Második alkalommal rendezték meg a Nebuló Kupát Szarvason a középiskolások, illetve az általános iskolások számára. A sárkányhajós versenyt a Körös Erzsébet liget mellé eső szakaszán tartották. Az idén három általános iskolás és két középiskolás csapat nevezett. Sajnos még a vidéki iskolákat nem sikerült bevonni, árulta el Szitó Szabolcs, az esemény főszervezője. Folyamatos a kapcsolattartás a Szarvason kívüliekkel, az idén jelezték is hogy várhatóak, de végül nevezés nem futott be.

– Ez egy olyan lehetőség, amikor meg tudjuk mutatni a fiataloknak, hogy mi is az, miről szól a sárkányhajózás. Az idősebbek körében egy másik rendezvényünkön próbáljuk majd népszerűsíteni ezt a sportot. Nekik május 27-én tartandó a tartandó sárkányhajós evezésünk alkalmával tudjuk megmutatni ezt a szép sportot – mondta Szitó Szabolcs.

Az általános iskolából nevezett három csapat közül mindenki evezett mindenkivel, így körmérkőzések alapján dőlt el az elsőség. A középiskolásoknál a két csapat kétszer is megküzdött egymással. Amennyiben az a helyzet állt volna elő, hogy az egyiket az egyik, a másikat a másik csapat nyári, úgy lett volna egy döntő futam is, de miután mindkétszer a vajdások győztek, nem volt szükség harmadszori nekirugaszkodásra.

Több nevezőre számítottak, ezért a futamok után egy programot színesítő versenyt, egy váltót hirdettek meg. Ebben ugyanannak az iskolának a két tízfős csapata ült be mint mindkét hajóba, de az egyik a rajtnál, a másik a célnál helyezkedett el egymással szemben. Az indítójelre a rajtnál levő hajó elindult, és a célba érve a kormányosok egy stafétát adtak át egymásnak, amivel egység visszaindult.

– Ilyenkor az időt mérjük. A rajtvonaltól elinduló hajó a váltóbottal érkezik a célhoz, amit átadva a másik hajó visszaindul. Célba érkezésükkor megállítjuk a stoppert, és a csapatok között az idő dönt – magyarázta a szabályt a klub elnöke.

A feladat végrehajtását nehezítette, hogy az erős és kiszámíthatatlan oldalszél hol ide, hol oda tolta a híd előtt a stafétára várakozó egységet. Annak ellenére, hogy távolról szemlélve kizártnak tűnt, hogy a stafétát vivő hajó el tudja kerülni a partnak való ütközést, az ügyes kormányosoknak köszönhetően végül minden szerencsésen végződött.

A Nebuló Kupa végeredménye
Általános iskolák: 1. Gyakorló, 2. Benka, 3. Szlovák
Középiskolák: 1. Vajda, 2. Székely

A váltóversenyben idők alapján kialakult sorrend: Vajda, Szlovák, Benka, Gyakorló, Székely.

Ahogy azt korábban Szitó Szabolcs már említette, május 27-én szabadidős evezés lesz, amikor bárki, aki érdeklődik a sárkányhajózás iránt elmehet a Körös dragonosok vízi telepére és kipróbálhatja sárkányhajózást. Ezeknek a rendezvényeknek nem titkolt célja, hogy a sárkányhajózás szeretnék népszerűsíteni, tagokat szeretnének toborozni ahogy itt a fiatalok, ott az idősek köréből is.

Exit mobile version