Menu
in , ,

Hódsági Tamás kapta a kamara Dr. Gyalog Sándor Emlékdíj 2016 elismerését

Éves küldöttgyűlését tartotta a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) május 17-én a kormányhivatal épületében. A gazdasági önkormányzat legfőbb döntéshozó szervezete számos napirendi pontot tárgyalt. Korábban az elnökség döntött a kamarai díjak odaítéléséről, amelyeket több kategóriában, ünnepélyes keretek között adtak át a szerdai eseményen. Szintén napirend előtt együttműködési megállapodást írt alá a kormányhivatal főigazgatója és a kamara elnöke – erről külön sajtóanyagban adunk információt.

A küldöttek elfogadták a kamara etikai bizottságának és ellenőrző bizottságának 2016-os évi tevékenységéről szóló tájékoztatóját, továbbá a BMKIK 2016. évi tevékenységéről, gazdálkodásáról és beszámolójáról szóló előterjesztést is. Az elnökség tárgyalta a 2017. évi programtervét és költségvetés-tervezetét, amelyet szintén jóváhagytak.
A tavalyi év értékelése mellett díjazták a kiemelkedő teljesítményt felmutató térségi cégeket és szakembereket. Eszerint az év Békés megyei kamarai vállalkozója díjat idén Kása István Zoltán kapta meg. Az év Békés megyei ipari vállalkozása a KAZÉP Kazánjavító és Szerelő Kft. lett. Az év Békés megyei kereskedője, szolgáltatója a békéscsabai Bora-Ital Kiskereskedelmi Kft., az év Békés megyei kézműves vállalkozója Palkóné Zámbó Edit. A Dr. Gyalog Sándor Emlékdíjat Hódsági Tamásnak ítélték.

Hódsági Tamás – Dr. Gyalog Sándor Emlékdíj 2016

Hódsági Tamást választotta meg első elnökének a köztestületi Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alakuló küldöttgyűlése 1994-ben. Nevéhez fűződik a rendszerváltást követően létrejött új kamarai törvény alapján a köztestületi megyei kamarai rendszer működésének megszervezése.

1999-től az önkéntes tagságú kamarai rendszer létrejöttekor a küldöttek ismét bizalmat szavaztak neki, mint elnök. Személyéhez köthető a kamarai szolgáltatási rendszer megerősítése, új szolgáltatások bevezetésének kezdeményezése. Megbízatásának lejártáig aktív tagja volt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének, különböző kollégiumainak, képviselte az országos kamarát a Közbeszerzések Tanácsában.

Emellett a Békés Megyei Iparszövetség alelnöke, a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács alelnöke, a Dél-Alföldi Regionális Képzési Tanács tagja, Szarvas Város Önkormányzat Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság tagja. Három évtizeden keresztül a Szarvasi Vas- Fémipari Szövetkezet meghatározó vezetője volt.

Családi vállalkozásuk, a HÓDLAND Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. keretein belül közbeszerzési, gazdasági és piackutatási tanácsadással foglalkozott, 2005-től ipari mosodát és Ruhatisztító Szalont létesített és működtet.

Exit mobile version