Menu
in ,

Pozitív szenvedéllyel a függőségek ellen

Szarvason 53%-os a kábítószerekkel kapcsolatos érintettség – ez derült ki a tavaly készített „Évtized” vizsgálatból. Ez azt jelenti, hogy a 792 válaszadónak több mint fele már valamilyen formában találkozott az élvezeti szerek egy vagy több fajtájával, adott esetben baráti, ismerősi körén keresztül került kapcsolatba velük. Szabó Szilvia, a szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) társelnöke szerint jelentősen megváltoztak a használt tudatmódosító szerek is. Háttérbe szorultak a klasszikus kábítószerek, helyettük a szintetikus anyagokat és módosított molekulákat tartalmazó, ún. dizájner drogok térhódítása figyelhető meg.

– Elmosódott a legalitás és az illegalitás határa. Ami esetleg nincs rajta a C-listán, illetve interneten vagy más úton könnyen elérhető, az nem kelti az illegalitás érzetét a fiatalokban világít rá a fiatalokra leselkedő veszélyforrásokra a szervezet munkatársa. – Emellett vannak olyan drogok, amelyek teljesen beépültek a hétköznapjainkba. Ilyen pl. az internet, a gyógyszer, az alkohol. Ma teljesen elfogadott dolog például nyári estéken kiülni a teraszra, sörözni, fröccsözni, holott tudjuk, hogy az alkohol Magyarországon az egyik legnagyobb népbetegségnek tekinthető, 1,2 millió főre tehető a nagyivók száma.

A KEF helyi szervezete és a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete a kábítószer-ellenes világnaphoz csatlakozva június 9-én egy nagyobb megmozdulásra várta az intézményeket. Ezt szolgálta a város szívében kijelölt helyszín is. A Zenepavilonból figyelemfelkeltő és mozgásra ösztönző muzsika szólt, aki pedig kedvet érzett hozzá, Trutz Szilvi irányításával a zumba alaplépéseibe is belekóstolhatott.

Az érdeklődők gyors regisztrációt követően több állomást járhattak végig. Kipróbálhatták pl. a részeg-szemüveget, dartsoztak, kötelet húztak, és a kábítószereke vonatkozó ismereteikről is számot adtak, egy drogtotó formájában.

A rendezvényen közreműködött a Szarvasi Polgárőr Egyesület, az Ótemplomi Szeretetszolgálat Napraforgó – Második Esély Klubja, az MTTSZ Szabadidős és Lövészklub, a Fit Life Team, a Védőnői Szolgálat, a Szarvasi Rendőrkapitányság, valamint az Emberöltő Alapítvány.

A NACSE sikerrel pályázott továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (EMMI) egy drogprevenciós programra, „Pörögj fel szertelenül!” címmel. Ennek keretében több rendezvényt tartottak a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál, de felkeresték a Székely Mihály Szakképző Intézményt is, ahol egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanácsokat adtak, ill. kábítószer használatra vonatkozó információkat nyújtottak a diákságnak.

– Azt látom, hogy egyre fiatalabb korosztály nyúl a droghoz – vonja le a következtetéseket Gombár Györgyné, a civil szervezet szóvivője. – A szintetikus drogok feltűnésével az egyre hátrányosabb helyzetűek kerültek előtérbe. Ezekhez ugyanis fillérekért hozzájutnak. Kevesebb pénzbe kerül, mint az alkohol. Sajnos ebből kifolyólag eléggé el is harapódzott, ezért volt fontos, hogy épp a roma önkormányzathoz menjünk ezekkel a programokkal – teszi hozzá elgondolkodva.

A másik problémát szerinte az jelenti, hogy a családi kötelékek mind jobban meglazulnak, a szülők pedig alig néhány percet töltenek naponta a gyermekükkel. Gyakran túlságosan szabadjára engedik őket, s olykor azzal sincsenek tisztában, hogy mivel töltik a délutánokat, ill. hétvégéket.

A délután során sor került a korábban meghirdetett rajz-és fotóverseny eredményhirdetésére is, zárásként pedig a középiskolásokból álló Flyers zenekar hangolta szertelen nyárra a fiatalokat.

Exit mobile version